Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője

Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője, aki a legendás alkotásban Kuksit formálta meg, emellett több magyar filmben is játszott gyerekszínészként.Horváth László május 8-án hunyt el - tudatta fia, Horváth Tamás az MTI-vel. "Búcsúzunk Kuksitól, a Valahol Európában című film egyik kedvenc karakterétől" - olvasható a közleményben. Horváth László 1940-ben született Budapesten, tehetségére Radványi Géza rendező figyelt fel és ezt követően számos magyar filmben szerepelt, köztük az Én és a nagyapám című alkotásban (1954).
   

Horváth László 1956 után Münchenben élt, reklámfilmeket készített, és nagy filmekben rendezőasszisztensként dolgozott. Az 1980-as évek közepén ismét visszatért Budapestre. Jó barátságban volt Radványi Géza és Makk Károly rendezővel, valamint gyerekkori barátjával, Bunyik Bélával, a Hungarian Film Fesztivál alapítójával - áll a közleményben.
    

Radványi Géza 1947-ben készült, klasszikussá vált Valahol Európában című, háborús árvákról szóló munkája a magyar filmtörténet egyik legnagyobb nemzetközi sikert elért alkotása. A stábban a korszak sok nagy alkotója benne volt, és a következő generáció legjelentősebb tagjai is segédkeztek. A filmet huszonkilenc országban mutatták be, külföldön is nagy sikert aratott, többek között a locarnói és a velencei filmfesztiválon is láthatta a közönség. A Valahol Európában 2000-ben, a hazai filmes szakma választása szerint, bekerült minden idők legjobb 12 magyar alkotása közé.
    

Radványi Géza (1907-1986) 100. születésnapja alkalmából a magyar Nemzeti Filmarchívum restaurálta a háború után első és legsikeresebb nagyjátékfilmjét - idézik fel a közleményben. Az imdb.com mozis adatbázis szerint Horváth László filmjei között van a Valahol Európában, valamint az Én és a nagyapám mellett a Díszmagyar (1949), a Teljes gőzzel (1951), az Ifjú szívvel (1953) című alkotás, valamint a Kicsik-nagyok öröme című rövidfilm (1953).


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com