Elhunyt Ilke Wyludda a németek olimpiai bajnok diszkoszvetője

Ötvenöt éves korában elhunyt a németek olimpiai bajnok diszkoszvetője, Ilke Wyludda, aki az 1996-os atlantai játékokon nyert aranyérmet, és összesen 14 korosztályos világcsúcs fűződik a nevéhez.A nemzetközi szövetség (WA) honlapja szerint Wyludda a volt NDK színeiben 16 évesen már két érmet is szerzett az U20-as korosztály Európa-bajnokságán, mivel diszkoszvetésben első, súlylökésben pedig második helyen zárt. Egy évvel később korosztályos világbajnokságot nyert diszkoszban, majd 1987-ben diszkoszban és súlylökésben is győzött a U20-as kontinenstornán 1988-ban pedig 74,40 méterre javította a junior diszkoszosok világcsúcsát, amelyet azóta sem döntöttek meg.

Két év alatt összesen 14 korosztályos világcsúcsot ért el, ebből 12-t diszkoszban, kettőt pedig súlylökésben, 1989 és 1991 között 41 versenyen keresztül nem tudták legyőzni, ezalatt pedig megszerezte első felnőtt Eb-címét is. Két vb-ezüst után 1994-ben ismét Európa-bajnok lett, majd 69,96 méterrel Atlantában olimpiai aranyérmet szerzett.

Wyludda 1989-ben dobta élete legjobbját, 74,56 méterrel, amely azóta is a világ második legjobb női eredménye - és ami nagyobb a férfiak világcsúcsánál, melyet Mykolas Alekna tart 74,35 méterrel, bár a férfiak nehezebb szerrel versenyeznek. A Német Atlétikai Szövetség elnöke szerint Wyludda sok sérüléssel és betegséggel küzdött élete során, mégis évtizedekig elkötelezettje maradt az atlétikának.

A német sportolónő a 2000-es olimpia után vonult vissza, miután Sydney-ben hetedik helyen zárt, majd orvosi tanulmányai előtt gyógytornásznak állt. Egy bakteriális fertőzés miatt 2010-ben amputálni kellett a jobb lábát, ezt követően paraatlétaként visszatért az élsportba, ott volt a 2012-es paralimpián, bronzérmet nyert a 2015-ös paraatlétikai vb-n, 2017-ben pedig ismét visszavonult.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com