Elhunyt Janusz Olejniczak kiváló lengyel zongoraművész

Hetvenkét éves korában elhunyt Janusz Olejniczak kiváló lengyel zongoraművész, Fryderyk Chopin műveinek világszerte ismert tolmácsolója – közölte hétfőn a lengyel közszolgálati rádió hírügynöksége (IAR).Janusz Olejniczak 1952. október 2-án született a nyugat-lengyelországi Wroclawban. Hatéves korában kezdett el zongorázni tanulni. Nemzetközi zenei versenyeken elért első sikerei után, az 1970-es években Párizsban is folytatta tanulmányait. Hazatérése után elvégezte a varsói zeneakadémiát.

A zongoraművész a világ számos országában, ezen belül Magyarországon, neves karmesterekkel együttműködve adott koncerteket. Közreműködött több film, köztük Roman Polanski A zongorista című, Oscar-díjat nyert alkotása zenéjének felvételében. Janusz Olejniczak egyik legelismertebb tolmácsolója volt Chopin műveinek, a 19. romantikus lengyel zeneszerzőt színészként is alakította Andrzej Zulawski rendező La note bleue című életrajzi filmjében. Zsűritagja volt a népszerű varsói Chopin Nemzetközi Zongoraversenynek.

1999-ben a lengyel államfő magas állami kitüntetést, a Lengyelország Újjászületése érdemrend tisztikeresztjét adományozta Olejniczaknak. 2005-ben a lengyel kulturális miniszter által adományozott Gloria Artis arany érdemrendet vette át.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

Kelenföld fókuszban

Kelenföld fókuszban

A rendőrség továbbra is megemelt létszámmal biztosítja a közterület rendjét.

http://ujhazak.com