Elhunyt Jeney Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző

Életének 77. évében elhunyt Jeney Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, a kortárs magyar zene kiemelkedő alakja - tudatta honlapján hétfőn a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.Jeney Zoltán Szolnokon született. Zeneszerzői tanulmányait a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd 1961-1966 között Farkas Ferenc irányításával a Zeneakadémián folytatta, ezt követően kétéves posztgraduális zeneszerzői kurzust végzett Rómában.

    
Első művein Bartók Béla és az új bécsi iskola zeneszerzőinek hatása érződik, de már ekkor foglalkoztatták a szeriális zeneszerzési technika alkalmazási lehetőségei. Első nemzetközi sikerét 1968-ban az utrechti Gaudeamus fesztiválon bemutatott Soliloquium No.1 című fuvolára írt darabjával aratta. Jeney Zoltán 1970-ben Eötvös Péterrel, Kocsis Zoltánnal, Sáry Lászlóval, Simon Alberttel és Vidovszky Lászlóval együtt alapító tagja volt az Új Zenei Stúdiónak. A hazai zenei neoavantgárd meghatározó, külföldön is elismerést szerzett műhelyéhez idővel csatlakozott Csapó Gyula, Dukay Barnabás, ifj.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Kurtág György, Serei Zsolt és Wilheim András is, a csoport 1972-1990 között több mint félezer kortárs zenét mutatott be.
    

A mozgalom tagjai a zene alapelemeit radikálisan újraértelmezték, előfordult, hogy darabjaik csak zörejekből álltak, érdeklődésük középpontjába az improvizáció került. Jeney zeneszerzői munkásságát nagy mértékben befolyásolta megismerkedése John Cage amerikai zeneszerző írásaival és darabjaival, az amerikai minimálzene alkotásaival, valamint az, hogy egy darmstadti zeneszerzői kurzuson mások mellett Karlheinz Stockhausen, Ligeti György, Christian Wolff előadásait hallgatta. 1972-ben íródott Alef (Hommage á Schönberg) című zenekari darabja egyszerre a zenéjét formáló fiatalkori hatások összegzése és a 70-es elején megtalált új irányok megfogalmazása.
    

A kísérletező komponista 1973-ban zenén kívüli alapanyagok (sakkjátszmák, telexek, meteorológiai adatok, szövegek, versek, majd a hetvenes évek végétől a 128 hangból álló fraktálsorok) zenei folyamatokká történő átírásával is foglalkozni kezdett. A hetvenes évek közepétől egy évtizeden át a gregorián zenét előadó Schola Hungarica kórusában énekelt.


A gregorián zene hatása érződik hat részből álló Halotti szertartás című oratóriumán, amelynek komponálásába 1987-ben fogott. A középkori magyar temetési rítusra épülő, a régi és új elemeket harmonikusan ötvöző műben 20. századi magyar és olasz költők versei és magyar nyelvű népi virrasztóénekek is hallhatók. A premier 2005 októberében volt a budapesti Művészetek Palotájában, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart és Énekkart Kocsis Zoltán vezényelte. A monumentális mű bemutatóját Kurtág György "a magyar zenetörténet ünnepének" nevezte, Jeneyt a kortárs zene megújítójaként emlegették.
   

A hetvenes évek második felében Jeney egy úgynevezett pszeudomodális skálarendszert fejlesztett ki régi görög hangsorokból, ezt 1981-ben Apollóhoz című kantátájában alkalmazta először. Jeney Zoltán írt színházi és filmzenét is, egyebek között Jancsó Miklós Így jöttem, Huszárik Zoltán Szindbád, Kabay Barna és Gyöngyössy Imre Jób lázadása és Sára Sándor A vád című alkotásaihoz. 1992-ben Vidovszky Lászlóval a sevillai világkiállítás magyar pavilonjához készített zenét.
    

Több nyugat-európai országban és az Egyesült Államokban járt ösztöndíjjal, illetve tevékenykedett vendégprofesszorként, 1982-ben számítógépes zenei tanulmányokat folytatott Párizsban. A Zeneakadémián Kroó György felkérésére kezdett tanítani 1986-ban, itt a zenetudományi tanszak tanára, 1995-2011 között a zeneszerzés és karmesterképző tanszék vezetője volt, 2011-től a zeneszerzés tanszéki csoport vezetője az Alkotóművészeti és Zeneelméleti Ismeretek Tanszékén. 1999-től a Doktoriskola vezetője. 1993-1996 között a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnöke volt, 1990-től az International Society of Contemporary Music (ISCM) magyar képviselője, volt a szervezet alelnöke és elnökségi tagja is. 1993-tól a Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémia tagja.
   

Jeney Zoltán munkássága elismeréseként megkapta az Erkel Ferenc-díjat (1982), az érdemes művész címet (1990), kétszer a Bartók-Pásztory-díjat (1988, 2006). 2001-ben Kossuth-díjjal tüntették ki új utakat kereső, nemzetközileg is nagyra becsült zeneszerzői munkásságának elismeréseként, az elektroakusztikus zenei műfaj adta lehetőségek sodró erejű, nagyhatású művészi kiaknázásáért. 2006-ban Aegon Művészeti Díjban részesült, tavaly Artisjus-díjat kapott az év komolyzenei műve kategóriában Aus tiefer Not című darabjáért.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a szikés garázda

Őrizetben a szikés garázda

Egy 42 éves férfi előbb egy pékségben kezdett el agresszívan viselkedni egy párral szemben, majd a közeli parkban bántalmazta a férfit, és egy szikét is elővett.

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban

Holttestet találtak a Balatonban, a rendőrség pénteki tájékoztatása szerint vizsgálják az ügyet.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Norvégiában fogtak el egy top 50-es körözöttet

Nem menekülhetett el az igazságszolgáltatás elől az a 43 éves nő, aki 2022-ben késsel támadt kolléganőjére, majd a Székesfehérvári Törvényszék 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte.

Mindenki szeme láttára

Mindenki szeme láttára

A nagykátai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a szeméremsértőket.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Életmentő beszélgetés

Életmentő beszélgetés

Egy rendőr lélekjelenlétének és kommunikációs készségeinek köszönhetően sikerült megmenteni egy 19 éves férfi életét Hőgyészen.

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi testrészeket gyűjtött egy beteghordozó, a bíróság elrendelte bűnügyi felügyeletét

Emberi test tiltott felhasználásával gyanúsít a rendőrség egy 30 éves budapesti férfit, egy beteghordozót, akitől koponyákat, csontokat, valamint preparált emberi arcbőrt is lefoglaltak a nyomozók.

Késelés miatt őrizetben

Késelés miatt őrizetben

Egy zagyvarékasi nő súlyos sérüléseket okozott egy helyi férfinak.

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

Őrizetben a józsefvárosi emberölés gyanúsítottja

A fővárosi nyomozók kihallgatták az idős nő 16 éves dédunokáját.

http://ujhazak.com