Elhunyt John Wetton, a progresszív rock kiemelkedő alakja

A basszusgitáros, énekes, dalszerző, az Asia, a King Crimson és több más világhírű csapat zenésze Budapesten is járt és zenélt az After Cryinggal.

Wetton halálhírét londoni kiadója közölte. "Fantasztikus dallam- és harmóniakezelés jellemezte, amit komoly zenei képzésének is köszönhetett, emellett páratlan hangi adottságai voltak, azonnal fel lehetett ismerni az éneklését.



Szerény, kedves fickó volt, aki soha nem balhézott, ha kellett, cipelte a saját cuccát, soha nem voltak sztárallűrjei és a legnagyobb profizmussal állt hozzá minden produkcióhoz" - idézte fel Egervári Gábor, a több mint harminc éve működő After Crying egyik alapítója szerdán az MTI-nek.
John Wetton kétszer is játszott együtt az After Cryinggal. Húsz évvel ezelőtt, 1997 augusztusában fellépett a Budai Parkszínpadon a Nyugati Kapu című zenei fesztiválon, amelyen műsora végén közösen adták elő a Starlesst, a King Crimson csodálatos dalát.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A Starless budapesti felvétele John Wettonnal lemezen is hallható, hiszen felkerült az After Crying 2000-ben megjelent Struggle for Life című dupla koncertalbumára.

A progresszív rock és a komolyzene határán egyensúlyozó After Crying szövegírója, fuvolása, az élő hangzásért is felelő Egervári Gábor elmondta, hogy Wettont a budai koncert előtt egy Skodával vitték fel próbahelyükre, a Jókai klubba. "Kölcsönkapta Pejtsik Peti lila színű Ibanez basszusgitárját, eljátszottuk a Starlesst, és a végén közölte: ezt nem kell jobban csinálni. Másnap a beálláson elképesztő volt látni, hogy produkciója teljes hangosítását a hangszereként kezelte. Az előadáson szakadt az eső, de ez sem zavarta, végigjátszotta a programját" - fejtette ki Egervári Gábor.

John Wetton 1999-en a Budapest Kongresszusi Központban egy jótékonysági gálán szintén előadott egy King Crimson-dalt az After Cryinggal, akkor a The Night Watch-ot. Mint a magyar zenész megjegyezte, egy évvel később Mexikóban egy progrock fesztiválon is találkoztak. "Nagyon jó, szinte baráti kapcsolatba kerültünk. Amikor Mexicaliból elindultunk vissza az Egyesült Államokba, a határőrök nem engedték át rozzant buszunkat, így gyalogszerrel mentünk együtt tovább, a hűvös időben megosztottuk vele maradék Unicumunkat". A King Crimson 1974-ben megjelent Red című lemeze óriási hatással volt az After Cryingra.

Az volt a Fripp-Wetton-Bruford trió utolsó közös albuma, és ahogy Egervári Gábor fogalmazott, "egy döbbenetes klasszikust tettek le az asztalra". John Wetton 1949-ben született, 1965-ben lépett a zenei pályára és 1972-ben csatlakozott a King Crimsonhoz, amellyel három kiemelkedő albumot (Lark's Tongues in Aspic - 1973; Starless and Bible Black - 1974; Red - 1974) készített.

Játszott a Uriah Heep-ben, a UK-ben, majd 1981-ben alapító tagja volt Asiának, a rendkívül sikeres supergroupnak, amelyben a Yesből érkezett két zenésszel, Steve Howe gitárossal és Geoff Downers billentyűssel, valamint Carl Palmer dobossal (Emerson, Lake & Palmer) játszott együtt és egészen a közelmúltig felléptek. Szerepelt a Wishbone Ash-ben, dolgozott együtt Bryan Ferryvel és a Roxy Music-kal, Steve Hackett-tel (ex-Genesis) és hat szólóalbumot is készített. John Wetton az Asiával kétszer, 2008-ban és 2011-ben is fellépett Budapesten.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com