Elhunyt Kausz István olimpiai bajnok párbajtőröző

Hosszan tartó betegség után 87 éves korában elhunyt Kausz István olimpiai bajnok párbajtőrvívó.A sportember szerda délután bekövetkezett haláláról a család nevében unokaöccse, a szintén orvos Tállay András tájékoztatta a Magyar Olimpiai Bizottságot. Kausz István 1932.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

augusztus 18-án született Budapesten. A Vasas SC, a Bp. Haladás és az OSC sportolója volt, kezdetben öttusázott, de kiugró sikereit párbajtőrvívásban érte el 1957 és 1965 között. Világbajnok lett egyéniben 1962-ben, Buenos Airesben, csapatban azonban már három évvel korábban, 1959-ben, Budapesten győzött. Vb-kről még két ezüstöt és egy bronzot hozott haza csapatban, emellett főiskolai világbajnok és Universiade-győztes.

    
A kétszeres olimpikon pástra lépett Rómában is, 1960-ban a csapattal negyedik lett, de az igazán nagy sikert 1964-ben Tokió hozta el a számára, ahol Bárány Árpád, Gábor Tamás, Kulcsár Győző és Nemere Zoltán társaságában a válogatottal aranyérmet nyert. Amint arra az olimpia.hu oldal emlékeztet, Kausz István már sportolói pályafutása idején orvosi diplomát szerzett, később a KSI, majd a magyar úszóválogatott orvosaként tevékenykedett, Szöul és Peking között hat nyári olimpián volt az egészségügyi csapat tagja.
    

Teljesítménye elismeréseként többek között megkapta a MOB Érdemérmet (2002) és a MOB Fair Play Életműdíjat (2015). Kausz István a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli tagja volt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com