Elhunyt Kelemen Pál gordonkaművész

Életének 80. évében vasárnap elhunyt Kelemen Pál gordonkaművész - közölte a Liszt Ferenc Kamarazenekar hétfőn az MTI-vel.A közleményben felidézték, hogy Kelemen Pál tanulmányait 1959 és 1965 között a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában végezte zeneszerzés és gordonka szakon, tanára Szelényi István és Frank Lajos volt.

A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hallgatója volt 1965-től 1970-ig, művész-tanári oklevelét Banda Ede növendékeként szerezte meg.

A Magyar Állami Operaház zenekarának tagja volt 1968 és 1972 között, majd 1970-től 1999-ig a Liszt Ferenc Kamarazenekar csellistája, a zenekar csembalistájának, Pertis Zsuzsának férje. Felesége mellett olyan művészekkel lépett fel rendszeresen és készített számos felvételt, mint Rolla János, Czidra László, Drahos Béla, Thomas Zehetmair és Falvai Sándor.

Kelemen Pál 1989-ben megalapította Magyarország első magán koncertközvetítő irodáját, a Co-Nexus Concert (később Clemens Concerts) Kft.-t, amellyel olyan művészeknek szervezett Magyarországon hangversenyeket, mint Jean-Pierre Rampal, Fazil Say, Michael Stern, Thomas Zehetmair, Vásáry Tamás és Perényi Miklós - emelték ki a közleményben.

Mint írták, Kelemen Pál 3 éves korában a gyermekbénulás 1948-as járványának esett áldozatául és két járógéppel élte le életét egy kis somogyi faluból indulva a világ egyik vezető kamarazenekaráig. A zenekar külföldi turnéinak menedzsere is volt, személyes jó barátjának mondhatott a fenti művészek mellett olyan világsztárokat, mint Misztyiszlav Rosztropovics, Isaac Stern, Henryk Szeryng, Maurice André, Cziffra György, Fischer Annie és Fenyves Loránd.

Kelemen Pál a Liszt Ferenc Kamarazenekarral száznál több lemezfelvételen játszott, ezek közül több tucat felvétel rangos nemzetközi lemezdíjat nyert. A család zenei hagyományait Kossuth-díjas hegedűművész fia, Kelemen Barnabás viszi tovább.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com