Elhunyt Kruj Iván, a birkózó Hírességek Csarnokának tagja

Életének 87. évében elhunyt Kruj Iván, a magyar birkózás meghatározó alakja, nemzetközi versenybíró és a szabadfogású válogatott egykori edzője, a sportág nemzetközi Hírességek Csarnokának a tagja.A magyar szövetség tájékoztatása szerint a kiváló sportember a Ferencváros színeiben birkózott, majd a klub edzője, szakosztályvezetője is volt.

Irányította az ifjúsági válogatottat, 1967 és 1973 között pedig a felnőtt szabadfogású csapat trénere volt.

    
A nemzetközi sportéletben versenybíróként futott be nagy karriert. 1969-ben tette le a vizsgát Modenában, azon az Európa-bajnokságon már tevékenykedett is, itt és az 1971-es szófiai vb-n olyan jól tette a dolgát, hogy az 1972-es müncheni olimpián több döntőt vezethetett. Kruj Iván 1972-től 2004-ig összesen kilenc ötkarikás játékokon bíráskodott, 1983-ban a nemzetközi szövetség bíróbizottságának is tagja lett. A 2004-es athéni olimpián fejezte be harmincöt éves pályafutását, 2009-ben pedig az oklahomai Stillwaterben létrehozott Hírességek Csarnokának a tagjai közé választották. Előtte ezt az elismerést csak három bíró kapta meg.
    

A sportvezetőként is eredményes Kruj 2006-tól tevékeny részt vállalt az Erzsébeti SMTK birkózó-szakosztályának újjáélesztésében, a helyi birkózócsarnokot is róla nevezték el. A szerdán elhunyt Kruj Ivánt a Magyar Birkózó Szövetség, az ESMTK és a pesterzsébeti önkormányzat saját halottjának tekinti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com