Elhunyt Méray Tibor író, újságíró, közíró

Elhunyt életének 97. évében Méray Tibor Kossuth-díjas író, újságíró, közíró - tudatta közösségi oldalán a Digitális Irodalmi Akadémia, amelynek alapító tagja volt.A közlés szerint Méray Tibort csütörtökön érte a halál. Méray Tibor 1924. április 6-án született Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán magyar-latin szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett 1946-ban, utána a Szabad Nép munkatársa, majd koreai és berlini tudósítója volt. 1947-ben és 1948-ban a Csillag felelős szerkesztője, 1953-tól az Írószövetség párttitkára, majd egyik titkára, 1954-ben és 1955-ben a Szabad Nép szerkesztőbizottságának volt a tagja.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagy Imre politikai támogatása miatt eltávolították, 1956 novemberében feleségével és gyermekével disszidált, évtizedekig nem térhettek haza.

    
Az emigrációban kezdetben a brüsszeli Szemle újságírója. 1962-től egyik szerkesztője, majd 1971 és 1989 között főszerkesztője lett a párizsi Irodalmi Újságnak és a hozzá tartozó Irodalmi Újság könyvsorozatoknak. Emigrációja korai szakaszában Asbóth Elemérként és más álneveken jelentette meg írásait. Sokat tett az 1956-os forradalom emlékének ébren tartásáért, számos írása és könyvei szóltak a magyar forradalomról.


Nagy Imre élete és halála című könyvének első kiadása magyar nyelven Münchenben jelent meg 1978-ban, 2006-ban megérte a nyolcadik kiadást. Többször kiadták a Tisztító vihar - Adalékok egy korszak történetéhez (1949-1956) című kötetét. Filmforgatókönyveket, regényeket is írt, haláláig foglalkozott publicisztikával. A Le Monde című párizsi napilapban is jelentek meg írásai, valamint számos más mértékadó francia orgánumban.
    

A PEN Exil párizsi csoportja alelnöke, a pontoise-i Pissarro Múzeum megalapítója, a Nemzetközi Pissarro Társaság alelnöke volt. Főbb munkái: Tűz (1948); Dalolva szép az élet (1950); Tanuságtétel. Riportok a harcoló Koreáról (1952); Koreai jelentés (1953); A fehér folyam (1954); Hotel de I'Écu és egyéb történetek (1954); A 9-es kórterem (1955); A csodacsatár (1956); Le dernier rapport (1958); Thirteen days that shook the Kremlin. Imre Nagy and the Hungarian revolution (1958); Búcsúlevél (1965); The Revolt of the Mind (1960, Aczél Tamással közösen); Der Mann ohne Scnurrbart (1960); Australie (1962); Politik ohne Gnade (1965); Budapest, 23 octobre 1956 (1966); Nagy Imre élete és halála (1978); Wesselényi utca 13. (1995); Románok (1996); Falra borsó (1997); A párizsi vártán (2000); 44 év után. A Budapest-Moszkva-Bukarest háromszög (2001).   


Méray Tibor 1997-ben megkapta a Francia Köztársaság Becsületrendjét. 1951-ben József Attila-díjat, 1953-ban Kossuth-díjat kapott. A rendszerváltozást követően 1992-ben Pulitzer-emlékdíjban, 2000-ben Aranytoll díjban, 2002-ben Nagy Imre Érdemrendben részesült. 2004-ben a Pro Cultura Hungarica emlékplakettel tüntették ki. 2009-ben Budapest díszpolgára lett, ugyanabban az évben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com