Elhunyt Murray Lerner Oscar-díjas dokumentumfilm-rendező

Elhunyt 90 éves korában New Yorkban Murray Lerner Oscar-díjas dokumentumfilm-rendező, aki Bob Dylanről, Jimi Hendrixről és a The Doors együttesről is készített kultúrtörténeti jelentőségű felvételeket az 1960-as, 1970-es években.Murray a Variety.com értesülése szerint szombaton három hónapos betegeskedés után hunyt el Long Island-i otthonában veseelégtelenség következtében. "Igazi filmes volt. Elsősorban operatőr, de írt, vágott, rendezett és producerként is dolgozott munkáin" - mondta róla fia, Noah Lerner, aki az HBO csatornának dolgozik íróként és producerként.

    
Lerner Philadelphiában született és New Yorkban nőtt föl.

Ösztöndíjasként járt a Harvard Egyetemre, ahol 1948-ban kapott diplomát. Barátja, Martin Lewis filmproducer visszaemlékezésében "korunk meghatározó zenei dokumentumfilmesének" nevezte. Lerner 1981-ben a From Mozart to Mao: Isaac Stern in China című dokumentumfilmjével nyerte el az Oscar-díjat, de már Festival című, 1967-es filmjével is felhívta magára a figyelmet, amelyért Oscar-díjra jelölték.
    

Az alkotás a Newport Folk Festival krónikáját vázolta fel 1963-tól 1966-ig. Ebben a dokumentumfilmben szerepel Bob Dylan 1965-ös fellépésének felvétele, ahol a legendás zenész először játszott elektronikus gitáron a közönség előtt. A velencei filmfesztiválon a San Giorgio-díjjal jutalmazták ezt a munkáját. "Apám végtelenül örült a velencei díjnak, mert találkozhatott Fellinivel és beszélgetni is tudott vele" - idézte fel fia.
    

1970-ben az angliai Wright-szigeti Fesztiválon utoljára kapta lencsevégre Jimi Hendrixet és a The Doorst, és felvette, milyen rossz véleménnyel vannak a brit konzervatívok a hippikről és a szabad szerelemről. Lerner élete utolsó szakaszában is dolgozott, a halála előtti hónapokban korábbi felvételeit felhasználva egy Joni Mitchell-dokumentumfilmet készített elő.
   

A Both Sides Now: Joni Mitchell Live at the Isle of Wright 1970 című produkcióban felidézi, amikor az énekesnő sírva fakadt a fesztiválon a közönség elutasító reakciója miatt, de új interjúk is kerültek a filmbe, amit 2018-ban mutatnak be. "Imádta a zenét, egész életét áthatotta a kíváncsiság" - fűzte hozzá fia megemlítve, hogy a hetvenes években néhány háromdimenziós filmet is forgatott, köztük a Magic Journeys és a Sea Dream című produkciókat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com