Elhunyt Oláh György Nobel-díjas kémikus (2. rész)

A 20. század egyik legmeghatározóbb kémikusát előző nap érte a halál Beverly Hillsben. Oláh Györgyöt a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti.

Tarlós István főpolgármester közleményben tudatta, hogy fájdalommal értesült Oláh György Nobel-díjas kémikus haláláról. Mint felidézte, Oláh György a kémiai tudományok területén elért kiemelkedő nemzetközi sikereiért, valamint a tudományos életben betöltött jelentős szerepéért 2006-ban megkapta a Budapest díszpolgára elismerést.



Oláh György Budapesten született 1927. május 22-én. A Piarista Gimnáziumban tett szert humanista alapműveltségre, megtanult latinul, franciául és németül. A Budapesti Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán tanult, elsősorban a szerves kémia, a fluorvegyületek érdekelték. 1949-ben diplomázott és vette feleségül laboratóriumi munkatársát, Lengyel Juditot. 1954-től 1956-ig az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese volt.

Nevéhez fűződik a magyarországi műanyagipari kutatás és gyártás megalapozása, és ekkor kezdte a szénhidrogének reakcióinak és átalakítási jellemzőinek feltárására irányuló kutatásait.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az 1956-os forradalom leverése után családjával elhagyta Magyarországot. 1957 és 1964 között Kanadában élt, majd az Egyesült Államokban telepedett le. George Olah néven, már amerikai állampolgárként lett a Dow Chemical Company kutatója. Tanított a clevelandi, majd a Dél-Kaliforniai Egyetemen (USC), később az USC Loker Szénhidrogén-kutató Intézet igazgatója lett.

A magasabb oktánszámú benzinre vonatkozó, még Budapesten megkezdett kutatásai és hipotézise, hogy újfajta kémiai reakciók révén metánszármazékokból új gyógyszerek és műanyagok állíthatók elő, az 1960-as években kerültek a nemzetközi érdeklődés homlokterébe. Nevéhez fűződik egyebek között a környezetkímélő, javított hatásfokú ólommentes benzin előállítása, és hozzájárult szénhidrogén-alapú új anyagok, komponensek előállításához. Bebizonyította, hogy a szénhidrogén-molekulák egyes fajtái stabilak és hosszú életűek lehetnek. Rendkívül erős szupersavakat, avagy mágikus savakat állított elő, amelyek még az általában reakcióképtelennek tartott metánt is pozitív töltésű részecskévé tudják alakítani, amely így már könnyedén tovább tud reagálni.

E felfedezés nyomán megnyílt egy olyan ipari potenciál, amely nagyon olcsó alapanyagokból teljesen új termékek előállítására ad lehetőséget. A karbokation (az öt vegyértékű "hiperszén") felfedezésén kívül igen fontosnak tartják az olajfinomítók környezetszennyezésének mérsékelésére vonatkozó eljárását is. Mint az MTI-nek egy korábbi interjújában elmondta, az elmúlt több mint egy évtizedben a metanolra (metil-alkoholra) épülő gazdaság foglalkoztatta. Az emberiség túlnyomó részben fosszilis energiahordozókat használ, amelyek elégetve szén-dioxidot képeznek, hozzájárulva a klímaváltozáshoz, a Föld felmelegedéséhez.

A másik probléma, hogy a kőolaj, a földgáz és hosszú távon a szén is fogyóban van, a kereslet pedig nő irántuk. A metanol-gazdaság célja ezen fosszilis energiahordozók kiváltása, helyettesítésük kevéssé vagy nem kimerülő, a környezetet nem szennyező energiahordozóval - ez lehetne a metanol. Az Amerikát hazájának valló, de magyarságát is óvó tudós munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1994-ben kapta meg a kémiai Nobel-díjat, az indoklás szerint a karbokationok kutatásában elért eredményeiért, amelyek révén "újabb nagy lehetőségeket tárt fel a vegyipar előtt, egyebek közt szénhidrogén-alapú új anyagok vagy komponensek előállításában".

1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választották, tagja volt egyebek közt az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának, díszdoktora egykori budapesti egyetemének. 2001-ben Corvin-lánccal, 2002-ben Bolyai-díjjal, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetéssel ismerték el, 2011-ben Széchenyi Nagydíjjal tüntették ki. Hozzávetőleg 1100 tudományos publikáció, 15 monográfia, 100 szabadalom szerzője volt.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Rendőrkézen a magamutogató

Rendőrkézen a magamutogató

Készenléti rendőrök intézkedtek a Margitszigeten egy szeméremsértő külföldivel szemben.

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

http://ujhazak.com