Elhunyt P. Szabó Ernő művészettörténész, újságíró

Hatvanhat éves korában elhunyt P. Szabó Ernő újságíró, művészettörténész az Új Művészet című folyóirat vezető szerkesztője - tudatta a lap szerkesztősége kedden az MTI-vel.P. Szabó Ernőt hosszan tartó betegség után szeptember 9-én érte a halál.

Mint írják, betegségét mindvégig derűvel és méltósággal viselte, utolsó napjaiban is aktív munkatársa volt a folyóiratnak. "Nemcsak lapunk megújulásának egyik legfontosabb kezdeményezőjét, fáradhatatlan szervezőjét, remek írások szerzőjét vesztettük most el, hanem egy minden humánus és művészeti érték, jelenség felé nyitott, értelmes párbeszédekre mindig kész művészettörténészt és újságírót, kiváló embert" - olvasható a szerkesztőség közleményében.

   
Mint írják, P. Szabó Ernő Szarvason született 1952. augusztus 3-án. Újságírói pályája során írt a Hajdú-bihari Naplóba, a Pest megyei Hírlapba, a Magyar Ifjúságba, dolgozott a Budapest folyóiratnál, a Nők Lapjánál. Négy évig vezette az 1991-ben alapított Új Magyarország kulturális rovatát, 1995-től publikált a Magyar Nemzetben. Ugyancsak 1991, a lap indulása óta az Új Művészet főmunkatársa, szerkesztője, majd vezető szerkesztője volt.
    

Kismonográfiát írt Móder Rezső szobrászművészről, Haris László és Tóth György fotóművészekről, Polgár Rózsa textilművészről, életútinterjú-kötetet publikált Mengyán András képzőművész és Ingo Glass szobrászművész pályájáról. Egy kicsi együtt repülés címmel jelent meg 2014-ben a kortárs magyar művészettel foglalkozó interjúkötete, 2015-ben Férfi, esőben, 2017-ben A megsemmisített labirintus címmel látott napvilágot cikkeiből, tanulmányaiból készült válogatás - áll a közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

Újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozták a Szőlő utcai ügyben

A héten kihallgatott újabb gyanúsítottak letartóztatását indítványozta az ügyészség az úgynevezett Szőlő utcai ügyben - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

Vádat emeltek egy oktató ellen, aki molesztálta diákjait

A Monori Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette és többrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a nála szakképzési gyakorlaton lévő fiatal fiúkat szexuálisan molesztálta - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Bezárva!

Bezárva!

Drogkereskedelmet leplezett egy óbudai élelmiszerbolt – a BRFK a dílerek után az üzletre is lakatot tett.

Rablás Dorogon

Rablás Dorogon

A Dorogi Rendőrkapitányság rablás bűntette miatt folytat nyomozást egy 24 éves, dunaújvárosi lakos ellen.

Őrizetben a drognagyi

Őrizetben a drognagyi

A mezőkövesdi rendőrök őrizetbe vették a visszaeső, tiltott szerrel kereskedő asszonyt.

http://ujhazak.com