Elhunyt Pignitzky Péter korábbi MOB-tag

Hetvenkét éves korában elhunyt Pignitzky Péter, a hazai atlétikai és síszövetség korábbi főtitkára, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) egykori tagja.A MOB honlapjának beszámolója szerint Pignitzky Péter 1964 és 1977 között a Vasas közép- és hosszútávfutója volt, majd elvégezte a Testnevelési Főiskolát, ahol testnevelő tanárként, három év múlva pedig atléta szakedzőként diplomázott. A hetvenes évek második felében rövid ideig tanított, majd a nyolcvanas évek közepén az állami sportirányításban, az OTSH Szabadidősport és Turisztikai Főosztályán főelőadóként és az edzőképzésben vállalt szerepet. Az évtized végén csatlakozott a Magyar Atlétikai Szövetség irodájához, előbb a szervezet szakfelügyelője, majd főtitkára lett.


Az 1988-as és 1989-es fedett pályás világ- és Európa-bajnokság, valamint az 1994-es mezei futó vb és az 1998-as budapesti Eb szervezőbizottságának tagja volt. A kétezres években a Magyar Sí Szövetség főtitkáraként dolgozott tovább. Az 1992-es barcelonai olimpián az atléták, a 2002-es Salt Lake City-i téli játékokon a sísportok sportágvezetője volt. Ebben az időszakban - kisebb megszakításokkal - a MOB tagja is volt.
    

Nyugdíjas éveiben - egészen haláláig - utcai futóversenyeken AIMS-minősítésű pályahitelesítőként dolgozott. Pignitzky Péter néhány hete vesztette el a feleségét. Lányaik közül Dorottya jelenleg a MOB sportigazgatóságának főmunkatársa, több olimpián a magyar csapatirodát erősítette, és most is éppen Párizsba készül. Borbála pedig főtitkárként lépett édesapja nyomdokaiba a Magyar Evezős Szövetségnél.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com