Elhunyt Radnai Annamária dramaturg, műfordító

Hosszan tartó betegség után, 55 éves korában pénteken meghalt Radnai Annamária Jászai Mari-díjas dramaturg, műfordító, egyetemi docens - tudatta a család, a Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Katona József Színház az MTI-vel.Radnai Annamária a színházművészet doktora, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára és Elméleti és Művészetközvetítő Intézetének vezetője volt.

    
Kivételesen termékeny munkásságát megszámlálhatatlan színházi előadás szövegkönyve őrzi, nagyszerű fordításait orosz és angol nyelvből a színházak rendszeresen játsszák. Szakmájának mély elkötelezettjeként aktív, újító tagja és sok éven át elnöke volt a Színházi Dramaturgok Céhének. Dokumentum- és filmírói tevékenységét rangos filmes díjak sokaságával jutalmazták - olvasható a közleményben.
    

Mint írják, játékos, kimeríthetetlen képzeletét, páratlan és eredeti humorát, világos, analitikus gondolkodását állította szolgálatba jelentős színház- és filmrendezők alkotó munkatársaként. Gazdag és szerteágazó életművet hagyott maga után. Radnai Annamária 1983 és 1988 között a József Attila Színház segédrendezőjeként, segéddramaturgjaként dolgozott, 1988 és 1992 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakos hallgatója, 1991-1992-ben a József Attila Színház dramaturgja volt. 1992-től tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
    

1992-től 1998-ig a Radnóti Színház tagja volt, 1994 és 1998 között a Friderikusz Show gag-csapatában is dolgozott, 2004-től 2006-ig a Filmplus Forgatókönyvíró Műhelyének tagja és a Centrál Színház dramaturgja, 2005 és 2007 között a Jóban Rosszban című tévésorozat storylinere volt. 2006-tól dramaturg osztályt vezetett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 2009-től adjunktus, 2014-től egyetemi docens volt. 2011 óta volt a budapesti Katona József Színház dramaturgja.
    

Radnai Annamáriát férje, barátai, tanítványai, kollégái gyászolják, a Katona József Színház és a Színház- és Filmművészeti Egyetem saját halottjának tekinti.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki halálra vert egy kutyát

Minősített állatkínzás bűntette miatt emelt vádat a Ceglédi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki olyan kegyetlenül bántalmazott egy kutyát, hogy az elpusztult - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

http://ujhazak.com