Elhunyt Rajki László, a Szabad Európa Rádió egykori munkatársa

Életének 77. évében elhunyt Rajki László újságíró, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori munkatársa - tudatta családja pénteken az MTI-vel.Rajki László 1947-ben született Budapesten.

A Gödöllői Agrártudományi Egyetem agrármérnöki szakán végzett 1970-ben, majd újságíró szakra járt. Első munkáját a Váci Naplónál kapta. Látva a kilátástalan politikai és gazdasági helyzetet, 1976-ban úgy döntött, emigrál.
    

A vasárnap elhunyt újságíró életútját felidézve azt írták: Rajki László 1978-tól a Szabad Európa Rádió munkatársa, majd műsorvezetője volt. Munkáját a SZER megszűnéséig, 1993 végéig végezte, majd a SZER archívumát kezelte az Országos Széchényi Könyvtárban. Szavai szerint ő volt "a Szabad Európa Rádió utolsó magyar mohikánja".
   

Közreműködött az erdélyi magyarok rendszerváltás előtti helyzetének dokumentálásában, amiért az Erdélyi Becsületrend csillagával tüntették ki. A Bajor Újságíró-szövetség idegen nyelvű frakciójának képviselője volt 35 éven keresztül, 2018-ig. Közlésük szerint barátai es egykori kollégái között volt Lovas István és Várkonyi Balázs. Egész életében a politikailag független, szabad sajtó hangjáért küzdött - írták.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com