Elhunyt Raphael Coleman brit színész, klímaaktivista

Elhunyt 25 évesen Raphael Coleman brit színész, klímaváltozás ellen küzdő aktivista.Coleman halálhírét édesanyja, Liz Jensen erősítette meg a Twitteren a hétvégén. Coleman gyerekszínészként szerepelt a Nanny McPhee - A varázsdada című 2005-ös filmben, amelynek főszerepét az Oscar-díjas Emma Thompson alakította és a film forgatókönyvét is ő jegyezte - idézte fel a BBC.

Jensen úgy fogalmazott, hogy fia "azzal foglalkozott, amit szeretett, és a halál is eközben érte". Mostohaapja, Carsten Jensen a Facebookon arról írt, hogy fia nem szenvedett semmilyen betegségben, halála váratlanul következett be.

    
Nevelőapja felidézte, hogy fia tudósnak készült, mert már gyerekkorában is a bolygót akarta megvédeni. Felnőttként az Extintion Rebellion nevű, klímaváltozás ellen küzdő csoporthoz csatlakozott. "Iggy Fox néven koordinálta a csoport közösségimédiás megjelenéseit és demonstrációit" - fűzte hozzá. Számos híresség, köztük a színésznő Eliza Bennett is a közösségi médián búcsúzott pályatársától. Mint írta, közös filmjük, a Nanny McPhee után Raphael a természetvédelemnek és a klímaváltozás elleni küzdelemnek szentelte életét.
    

Raphael Coleman saját honlapján "huszonéves végzős biológusként" mutatkozott be, aki "szerény körülmények között utazgat a világban és a természettel foglalkozik". Coleman több díjat is elnyert: egy kisjátékfilmben nyújtott játékáért a Brit Független Filmfesztiválon díjazták, 2010-ben pedig a Brüsszeli Rövidfilmfesztiválon is díjat kapott az Edward's Turmoil című produkcióért.


(Forrás. MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com