Elhunyt Simon György Jászai Mari-díjas színész

Elhunyt 94 éves korában Simon György Jászai-díjas színész, érdemes művész szombaton - közölte a család az MTI-vel.Simon György Rákospalotán született 1923. június 21-én. A Pázmány Péter Tudományegyetemen, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tanult 1941 és 1952 között. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium, illetve a Népművelési Minisztérium munkatársa volt. 1952 és 1954 között a Néphadsereg Színháza, 1954-1958 között a József Attila Színház, 1958-1962 között a kecskeméti Katona József Színház, 1962-1966  között az egri Gárdonyi Géza Színház, 1966-1970 között a kaposvári Csiky Gergely Színház, 1970-1972 között a békéscsabai Jókai Színház, 1972 és 1985 között pedig a miskolci Nemzeti Színház tagja volt.

1985-ben nyugdíjba vonult. 1960-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki, az érdemes művész elismerést 1983-ban kapta meg. Játszott az 1975-ben készült Az idők kezdetén és az egy évvel későbbi Fekete gyémántok című filmben is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Robbanás történt a Debreceni Egyetemen, egy ember súlyos égési sérülést szenvedett

Súlyos égési sérülést szenvedett egy munkás a Debreceni Egyetem egyik épületének felújításakor hétfőn délután - közölte az intézmény sajtóközpontja az MTI megkeresésére kedden.

A halálból rántották vissza

A halálból rántották vissza

Testkamerás videón, ahogy a rendőrök az utolsó utáni pillanatban kapják el a Petőfi hídról leugró fiatalembert.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

Életét adja a párosodásért a lazac

Életét adja a párosodásért a lazac

Ezek az állatok belehalnak a párosodásba.

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Rendőrök avatkoztak közbe Csepelen

Négy férfi verekedett össze egy XXI. kerületi utcán.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Elfogták a baltás autóst

Elfogták a baltás autóst

Őrizetbe vették a férfit, aki közlekedési konfliktus után baltával hadonászott a XI. kerületben.

Tervezett tettenérés

Tervezett tettenérés

A kazincbarcikai rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy csomagautomatából éppen kivette a külföldről rendelt drogot.

http://ujhazak.com