Elhunyt Simone Veil francia holokauszttúlélő, az Európai Parlament egykori elnöke

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti: Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Simone Veil volt francia miniszter, az Európai Parlament egykori és első női elnöke, a Francia Akadémia tagja - tudatta pénteken a politikus családja.Simone Veil Franciaország egyik legnagyobb tiszteletben álló és legnépszerűbb közéleti személyisége volt: a holokauszt túlélőjeként politikai pályafutása kezdetétől fogva meggyőződéses európai, a második világháborúban a zsidókat mentő francia Igazak szerepe elismerésének kezdeményezője és a franciaországi Soa Emlékalapítvány elnöke volt.

Nevéhez fűződik az abortusz franciaországi legalizálása, az erről szóló törvényt egészségügyi miniszterként 1974-ben, Jacques Chirac jobboldali kormányának tagjaként óriási politikai vitát követően sikerült elfogadtatnia a parlamenttel. Határozott, őszinte és szókimondó karakterével az 1970-es évektől a francia politika meghatározó politikusa volt, megrendült egészségi állapota miatt az utóbbi években azonban egyre kevesebbet jelent meg a nyilvánosság előtt, tavaly nyáron légzési problémákkal kezelték kórházban.


Emmanuel Macron francia államfő a Twitteren fejezte ki legmélyebb részvétét fejezte ki Simone Veil családjának, s azt kívánta, hogy "a példája inspirálja honfitársait, akik a legjobbat meríthetik Franciaországból" az elhunyt politikus élete alapján. Francois Hollande előző köztársasági elnök szerint Simone Veil "a méltóságot, a bátorságot és az őszinteséget testesítette meg". Francis Kalifa, a Franciaországi Zsidó Intézmények Reprezentatív Tanácsának elnöke (CRIF) pedig úgy vélte, hogy "Franciaország egy kivételes asszonyt, a holokauszt nagy tanúját és emlékének őrzőjét veszítette el".


Simone Veil a dél-franciaországi Nizzában született 1927. július 13-án Simone Jacob néven, egy nem vallásos zsidó családban. Szüleivel és húgaival együtt származása miatt 1944-ben deportálták Auschwitzba, ahonnan a lányok szüleik nélkül tértek haza. A háború után jogi és politikaelméleti tanulmányokat folytatott, majd bíró és köztisztviselő lett. Az 1970-es években a jobboldalon kapcsolódott be a politikába, s harminc éven át a francia és európai politika egyik vezető, végig népszerű személyisége maradt: 1979 és 1982 között az  Európai Parlament elnöke volt, 1995-ig többször töltött be miniszteri posztot a francia kormányokban, majd 1998-tól 2007-ig az  Alkotmánytanács tagja volt, 2010-ben pedig tagjai közé választotta a Francia Akadémia.


A beiktatáshoz szükséges díszkardra kérésére rávésték a 78651-es azonosítószámot, amelyet 16 éves korában az auschwitzi haláltáborban tetováltak alkarjára. Une vie (Egy élet) című, 2008-ban megjelent önéletrajzi kötetében - amely több mint félmillió  példányban kelt el - auschwitzi emlékeiről, ateista és feminista meggyőződéséről írt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

2025-ben elhunyt hírességek

2025-ben elhunyt hírességek

Magyar és külföldi veszteségek.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

http://ujhazak.com