Elhunyt Szebenyi János fuvolaművész

Elhunyt 95 éves korában Szebenyi János Liszt-díjas fuvolaművész, akit július 16-án 14 órakor helyeznek örök nyugalomra Budapesten, a Belvárosi Szent Mihály-templomban - tudatta a család szerdán az MTI-vel.A közlés szerint Szebenyi Jánost június 24-én érte a halál. Szebenyi János 1924. május 10-én született Budapesten. A Zeneművészeti Főiskolán 1948-ban diplomázott, közben már a Magyar Rádió Szimfonikus zenekarának szóló fuvolása volt.

    
Genfben Marcel Moyse, Darmstadtban Severino Gazzelloni mesterkurzusán vett részt. 1948-tól 1957-ig a Magyar Rádió zenekarának, majd 1984-ig az Állami Hangversenyzenekarnak az első fuvolása volt. Szólista és zenekari munkája mellett 1970-től 1990-ig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanított. Emellett 18. századi fuvolaversenyeket adott közre, amelyeket töredékes állapotban a verebi Végh-kastélyban találtak. Ezeket lemezre is játszotta.
    

Szebenyi Jánosnak 7 önálló lemeze és 6 CD-je jelent meg. Munkásságáért 1973-ban Liszt Ferenc-díjban, 1987-ben Bartók-Pásztory-díjban részesült, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com