Elhunyt Torgyán József, a Független Kisgazdapárt volt elnöke

Torgyán József 1932. november 16-án született a Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegyei Mátészalkán.

Középiskolába a budapesti Könyves Kálmán Gimnáziumba, valamint a Wágner Manó Gimnázium és Zenei Gimnáziumba járt, 1946-1950 között, ezzel párhuzamosan elvégezte a Zeneművészeti Főiskola hegedű főtanszakát.



Egyetemi tanulmányait a budapesti jogi karon 1955-ben fejezte be kitüntetéses diplomával.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ezt követően ügyvédjelölt lett, 1957. március és július között a Fővárosi Bíróságon volt fogalmazó, majd 1958-ban bejegyezték ügyvédnek. 1990 júliusáig praktizált. Az 1956-os forradalom idején belépett a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártba (FKGP), annak 1988-as újjászerveződésekor ismét bekapcsolódott a pártmunkába. 1989-1990-ben a párt főügyészeként, 1990 júniusától 1991 júniusáig mint a kisgazdapárt budapesti szervezetének elnöke tevékenykedett.

1991 áprilisától 1991. június 29-ig a párt társelnöke volt, majd 2002. november 10-ig az FKGP elnöki tisztét töltötte be. Az Országgyűlésnek 1990-től 2002-ig volt tagja. 1990-től csaknem egy évig, majd 1994 és 1998 között az FKGP frakcióvezetője volt, 1990 és 1998 között több parlamenti bizottság munkájában vett részt. 1998. július 8-tól - a választások nyomán létrejött, Orbán Viktor vezette Fidesz-FKGP-MDF koalíciós kormányban - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri posztot töltötte be, e tisztségéről 2001. február 8-án lemondott.

Az FKGP 1992 februárjában kilépett a kormánykoalícióból. 1998. szeptember 8-tól 2001-ig a Ferencvárosi Torna Club elnöke is volt. 2007-ben megújuló Magyarország néven pártot alapított, amely egy évig működött.
2000 áprilisában az FKGP országos nagygyűlése köztársasági elnöknek jelölte, de ő ezt nem vállalta el. Felesége, Torgyánné Cseh Mária Pécsett operettprimadonna, 1994 és 2002 között országgyűlési képviselő volt. A Ripost tavaly decemberben írt arról, hogy Torgyán József szívelégtelenség miatt kórházba került.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

http://ujhazak.com