Elhunyt Vadász György építész

Életének 92. évében, 2024. március 3-án elhunyt Vadász György Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építőművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, a nemzet művésze - közölte az MMA Sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel."Sokoldalú, integráló, egyensúlyt teremtő munkássága értékteremtő kapocs a magyar építészet időfonalán. A helyhez és a helyzethez igazított, teremtő alázattal áthatott vidám alkotókedvében sokrétű életművet alkotott. Munkássága több száz épülettel, land-art kompozícióval gazdagítja hazánkat, amelyek az integráló művészet és kiteljesedő alkotókedv fényes példai" - méltatták a közleményben Vadász Györgyöt, akit az MMA saját halottjának tekint.
    

Vadász György 1933. február 18-án született Budapesten. Édesapja, Vadász Mihály a két világháború közötti magyar építészet kiemelkedő alakjaként vált ismertté.

Középiskolai tanulmányait a budapesti Toldy Ferenc Gimnáziumban végezte, majd 1952 és 1957 között építészmérnöki diplomát szerzett a Műegyetemen. Egyetemi évei alatt meghatározó tanárai Jánossy György, Dávid Károly és Weichinger Károly voltak.
    

Vadász György 1957-ben a Budapesti Városépítési Tervező Iroda (BUVÁTI) munkatársa, majd 1957-1964 között az Ipari Épülettervező Vállalat csoportvezető építésze volt. 1958 és 1961 között elvégezte a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) Mesteriskoláját. 1964-től 1985-ig a BUVÁTI osztályvezető építészeként dolgozott, a MÉSZ Mesteriskolájában 1978-tól tanított. 1983-1987 között Baja főépítésze lett, majd 1998-ig Pásztón töltött be hasonló posztot. 1985-ben címzetes egyetemi tanárrá nevezték ki. 1985-1988 között az Artunion Széchenyi Építőművész Stúdió, majd 1989-tól egy éven át a Déldunántúli Tervező Vállalat (Pécsiterv) budapesti irodájának vezetője volt.
    

Vadász és Társai Építőművész Kft. néven 1991-ben létrehozta saját építészirodáját, amelynek 2000-ig volt a vezetője. E műhelyben a mai magyar építészet közép- és fiatal generációjának számos ismert tagja tett szert meghatározó szakmai tapasztalatokra, mások mellett két gyermeke, György (statikus) és Bence (Ybl-díjas építész, az MMA rendes tagja) is.
    

Fontos feladatának tartotta mindig is, hogy az építészet és a képzőművészet egykori szerves együttélését újra megteremtse, mégpedig úgy, hogy a képzőművészeti alkotás ne csak applikatív kapcsolatban legyen az épülettel. Szabadkézi tervei, elképzeléseit rögzítő skiccei egyúttal kvalitásos grafikák is, gellérthegyi víztárolója szobrászati alkotásként is szemlélhető.
    

Munkáinak meghatározó csoportját adják a lakóházak, illetve a városléptékű beépítések, melyek kapcsán nem kevés alkotás a posztmodern jegyében született. Vadász György a 90-es évek közepétől a korai modernhez nyúlt vissza; ekkori épületei, közülük is elsősorban az 1996-os New Bauhaus lakónegyed hangsúlyos szerepet játszottak abban, hogy a bauhaus ismét népszerűvé vált a hazai építészetben. Saját modern családi házával 1996-ban elnyerte az Év Háza díjat.
    

A Zuhanórepülés - Vadász György stációi című portréfilmet 2024. január 24-én az Akadémiai Szalon közönsége láthatta elsőként. A Szalay Péter rendezésében készült portréfilm egy szárnyaló művész szerteágazó életpályájának érzékeny, meghökkentő és olykor megrázó ábrázolása. Munkásságáért számos elismerésben részesült, ezek között 1972-ben Ybl Miklós-díjat, 1979-ben Pro Urbe díjat, 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje kitüntetést, 1998-ban Kossuth-díjat, 2011-ben Prima Primissima díjat, 2014-ben Nemzet Művésze díjat kapott, 2022-ben pedig a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti díját nyerte el. 1983-tól a Budapesti Városszépítő Egyesület vezetőségi tagja, 2023-tól a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt - írták az MMA közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com