Elhunyt Vass Károly, egykori kézilabdázó, sportvezető, az MKSZ korábbi alelnöke

Hetvenhét éves korában elhunyt Vass Károly, egykori kézilabdázó, sportvezető, a Magyar Kézilabda Szövetség korábbi alelnöke - adta hírül a magyar szövetség honlapja.A ma Szlovákiához tartozó Ipolyságon 1944-ben született Vass Károly a XV. kerületi Vasasban kezdte a sportágat, majd 1962-től testvérével, Sándorral együtt neve egybeforrt az Elektromos SE-vel. Az irányító, majd beálló poszton szereplő, fizikai erejéről is ismert játékos 1969 és 1971 között háromszor nyert magyar bajnokságot, 1976-ban, 1980-ban és 1981-ben pedig a Magyar Kupában lett első együttesével.
   

A magyar válogatottban 115 alkalommal lépett pályára 1971 és 1982 között. Tagja volt az 1972-ben olimpiai nyolcadik, 1976-ban olimpiai hatodik helyezett együttesnek, valamint az 1974-ben vb-7. és 1982-ben vb-9. csapatnak. 1974-ben az év kézilabdázójának választották Magyarországon. Negyvenhárom éves koráig nyúló játékos-karrierje befejezését követően edzőként, majd sportvezetőként dolgozott, 1989-ben az Elektromos elnöke lett, klubjánál és klubjáért egészen 2002-ig dolgozott vezetőként.


1993 és 2004 között a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke, valamint a Sportegyesületek Országos Szövetségének elnöke volt. Vass Károlyt a Magyar Kézilabda Szövetség saját halottjának tekinti, a temetéséről később intézkednek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com