Elhunyt Wachsler Tamás volt országgyűlési képviselő

Életének 60. évében elhunyt Wachsler Tamás építészmérnök, volt országgyűlési képviselő, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára, a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatója - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája szerdán az MTI-vel.Wachsler Tamás 1965-ben született Miskolcon egy négygyermekes családban, általános iskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1984-ben a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. Egyéves sorkatonai szolgálata után 1985-ben a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatója lett, ahol 1993-ban szerzett diplomát.

1988 áprilisában elsők között lépett be a Fiatal Demokraták Szövetségébe, a műegyetemi csoport alapító tagja és vezetője volt.

1989 augusztusában részt vett a prágai Vencel téren tartott antikommunista tüntetésen, majd nyolc napig éhségsztrájkot folytatott Csehszlovákia budapesti nagykövetsége előtt, így tiltakozva a tüntetés szétverése és a résztvevő magyar fiatalok őrizetbevétele ellen.

Az 1990-es magyarországi országgyűlési választáson a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi listájáról szerzett mandátumot, az Országgyűlés alakuló ülésén korjegyző volt. A honvédelmi bizottság és a nemzetbiztonsági bizottság tagja, majd utóbbinak 1993-tól 1994-ig elnöke volt. Tagja volt az Észak-atlanti Közgyűlésben dolgozó magyar országgyűlési delegációnak, ahol részt vett a védelmi bizottság tevékenységében, majd az Észak-atlanti Közgyűlés akkori egyetlen kelet-európai jelentéstevője lett. 1993-ban a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökévé választották.

Az 1994-es országgyűlési választáson ismét pártja Borsod-Abaúj-Zemplén megyei listájáról jutott a parlamentbe, ahol a honvédelmi bizottság alelnöke, majd 1995-től tagja volt. Hozzátették, hogy 1998-tól 2000-ig a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára volt, majd visszatért eredeti szakmájához, és a Budapest Aréna projektigazgatója lett.

A 2002-es önkormányzati választáson Szentendrén önkormányzati képviselővé választották, majd 2006-ban visszavonult a politikától és építészmérnökként dolgozott. 2012-től előbb az Országgyűlés Hivatalának munkatársaként, majd 2017-től a Steindl Imre Program Nonprofit Zrt. vezérigazgatójaként irányította a Kossuth Lajos tér, majd az Országház tágabb környezetének építészeti megújítását.

A Nemzet Főterének és az Országház látogatóközpontjának átadása után a Wellisch-palota és a Balassi Bálint utcai Tisza Lajos irodaház rekonstrukcióját, majd a Szabad György Irodaház megépítését irányította.

Nevéhez fűződik a Vértanúk tere helyreállításának irányítása, valamint építészeti ötletgazdája volt a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyének.
A sajtóiroda a közleményben azt írta, hogy szenvedélyesen szerette az Országház épületét, társszerzője volt a "A nevezetes magyar Országház és a tér, ahol áll" című könyvnek.

Szívügye volt az Országház tervezett belsőépítészeti újjászületése valamint a Kossuth téri Igazságügyi Palota és Agrárminisztérium épületeinek folyamatban lévő megújulása. Munkáját mindig a felelősségtudat és a minőség eszménye vezérelte - írták.

Ez év március 15. alkalmából az első demokratikusan választott országgyűlésben végzett munkája, valamint a Kossuth Lajos tér és környéke rekonstrukciójának előkészítése és megvalósítása érdekében folytatott kiemelkedő vezetői tevékenysége elismeréseként Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Érdemrend polgári tagozat kitüntetésben részesítette.

Az Országgyűlés és az Országgyűlés Hivatalának munkaközössége főt hajt a 60. életévében elhunyt egykori munkatársa emléke előtt. Wachsler Tamást az Országgyűlés Hivatala saját halottjának tekinti - áll a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com