Elítélték a salgótarjáni drogkereskedőket

Két év hat hónap börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy salgótarjáni drogkereskedőt, társa két év börtönbüntetést kapott, de annak végrehajtását felfüggesztették - közölte a Nógrád megyei főügyész szerdán az MTI-vel.Bóna Gyula közleményében ismertette: a 30 és 40 éves férfi Salgótarjánban terjesztett bódító hatású anyagokat. A másodrendű vádlott 2018-tól rendszeresen fogyasztott új pszichoaktív anyagokat, amikhez internetről megrendelve, postai úton jutott hozzá; 2019-ben kapcsolatba került az elsőrendű vádlottal, és megállapodtak abban, hogy kábító hatású anyagokkal fognak kereskedni.

   
Ezután, 2019 áprilisától októberig a másodrendű vádlott továbbra is rendelte az új pszichoaktív anyagot, melyet a postán átvett, majd társának átadott, aki albérletében árulta, majd elköltözése után a házuk közelében lévő garázssornál elrejtette; onnan árulták közösen a szereket, feladatmegosztásban. A nyomozó hatóság a páros több mint egy tucat fogyasztóját azonosította, tőlük, valamint a vádlottaktól is foglaltak le bódító hatású anyagokat.
    

A főügyész közlése szerint az ügyészség a 30 és 40 éves férfi ellen társtettesként kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt emelt vádat. A Salgótarjáni Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően a letartóztatásban lévő elsőrendű vádlottat - aki korábban már kapott felfüggesztett szabadságvesztést - 2 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélte és 3 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Társa 2 év börtönbüntetést kapott, melynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette a bíróság. A döntést a két vádlott és az ügyész is tudomásul vette - tette hozzá Bóna Gyula. A másodrendű vádlott ítélete jogerős, az elsőrendű vádlott ítélete azonban védője fellebbezése miatt nem emelkedett jogerőre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

http://ujhazak.com