Elítélték az egyik brüsszeli öngyilkos merénylő fegyverszállítóit Belgiumban

A beszámoló szerint a négy fiatalembert többek között bűnszervezetben való részvétel és tiltott fegyverkereskedelem miatt ítélték el.

A bíróság szerint az AK-47-es gépkarabélyhoz való lőszerrel - amellyel ellátták a későbbi terroristát - ugyan nem tilos kereskedni, de az eladott mennyiség "rendkívül nagy volt."



A terrorszervezetben való részvétel vádját mind a négyük esetében ejtette a bíróság, bár megjegyezte, hogy az el-Bakraoui fivérek tevékenysége ismert volt a csoport vezetői előtt.

Mohamed B.-t három év és három hónap - ennek fele felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélték. Aboubaker O. három év - ennek fele felfüggesztett - szabadságvesztést kapott. Zoher E.H.-t három év, Yassine L.-t két év felfüggesztett szabadságvesztére ítélték.

Utóbbiak esetében a bíróság figyelembe vette, hogy nem ismerték személyesen a későbbi merénylőket (Khalidot, valamint fivérét, Ibrahim el-Bakraouit és Najim Laachraouit, ez utóbbiak a brüsszeli Zaventem repülőtéren követtek el öngyilkos robbantásos merényletet) és csak végrehajtói voltak Mohamed B. és Aboubaker O. utasításainak.

A bíróság feltételezi, hogy Khalid el-Bakraoui segített a tavaly novemberben Párizsban elkövetett támadások előkészítésében is - tette hozzá a hírportál.
Március 22-én Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson hajtottak végre terrortámadást, amelyben harmincketten meghaltak és 340-en megsérültek, köztük két magyar. Tavaly november 13-án Párizsban hét helyszínen követtek el merényleteket, amelyekben 130 ember halt meg.

A hatóságok szerint bizonyított kapcsolat van a párizsi és a brüsszeli merényletek kitervelői és elkövetői csoportjai között. Mindkét támadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com