Elítélték az encsi általános iskolában erőszakoskodó fiatalt

Jogerősen 3 év javítóintézeti nevelésre ítélték azt a fiatalt, aki az encsi általános iskola egyik tantermében erőszakkal szexuális cselekményt végzett egyik iskolatársán - tudatta a Miskolci Törvényszék szerdán a honlapján.Az Encsi Járásbíróság által megállapított tényállás szerint az iskolában tavaly március 13-án a fiatalkorú vádlott találkozót beszélt meg lány iskolatársával egy tanteremben, mialatt az aulában a március 15-i ünnepség zajlott.

A fiú a tanteremben a sértettet akarata ellenére simogatta, megszorította a nyakát, lefogta a kezét, háta mögé állva, nadrágját lehúzva erőszakkal szexuális cselekményt végzett. Mivel a folyosóról hangok szűrődtek be, kiment a tanteremből, de kívülről zárva tartotta az ajtót, hogy a sértett ne tudjon kimenni. A lány ekkor segítségért kiáltott, és egyik iskolatársa figyelmeztette a vádlottat, hogy engedje ki a sértettet. A vádlott erre indulatos lett, ököllel többször vállon ütötte a sértettet, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az előkészítő ülésen a fiatalkorú vádlott beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság szexuális erőszak és személyi szabadság megsértése miatt három év javítóintézeti nevelésre ítélte és végleg eltiltotta minden olyan foglalkozástól, tevékenységtől, mely 18. életévét be nem töltött személy nevelésével, felügyeletével, gondozásával, gyógykezelésével jár.

A büntetéskiszabás során enyhítő körülményként vették figyelembe a vádlott beismerését.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com