Elítélték azt a kazinbarcikai férfit, aki egy kiskorú lánytól kért intim felvételeket

A Kazincbarcikai Járásbíróság elítélte azt a helyi férfit, aki 2017 márciusában intim fotók küldésére vett rá egy kiskorú lányt - tájékoztatta az MTI-t a Miskolci Törvényszék pénteken.A közlemény szerint a férfi egy fiktív névvel létrehozott profillal lépett kapcsolatba a sértettel, akivel egy éven keresztül váltott rendszeresen üzenetet. A vádlott a beszélgetések alatt csaknem 150 intim felvételt kapott a lánytól, aki már az első képek, illetve videók elküldése után tiltakozott. Erre a férfi, aki tudta, hogy a lány még kiskorú, azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a már birtokában lévő felvételeket, ha nem kap újabb fotókat, videókat. Bár a lány "letiltotta" a vádlott felhasználói profilját, a férfi újra megpróbálta vele felvenni a kapcsolatot egy másik fiókkal, azonban nem járt sikerrel.
    

A bíróság gyermekpornográfia bűntette és szexuális kényszerítés bűntette miatt hét év szabadságvesztésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte a vádlottat, továbbá végleges hatállyal eltiltotta valamennyi olyan foglalkozás gyakorlásától és tevékenységtől, amelynek keretében kiskorú személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végezné vagy ilyen személlyel egyéb hatalmi, befolyásolási viszonyban állna.
    

A büntetés kiszabásánál a férfi beismerő vallomását és megbánó magatartását enyhítő körülményként, míg a huzamos időn keresztül történő elkövetést, valamint azt, hogy a terhelt felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt és büntetőeljárások hatálya alatt állva követte el a bűncselekményt, súlyosbító körülményként értékelte a bíróság - közölték.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com