Elítéltek két bácsalmási férfit, akik elrabolták ismerősüket

Jogerősen tíz, illetve hat és fél év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla azt a két bácsalmási férfit, akik egy állítólagos tartozás miatt elrabolták, majd egy napon át fenyegették ismerősüket 2021 tavaszán - tájékoztatta a táblabíróság csütörtökön az MTI-t.A 45 és 27 éves vádlottat társtettesként elkövetett emberrablás bűntettében mondta ki bűnösnek a táblabíróság. A két férfi 2021. április 23-án éjszaka rontott rá bácsalmási házában a sértettre, akin egy állítólagos tartozást kértek számon. Miközben az idősebb támadó ráült a sértett kezére és pofozni kezdte, fiatalabb társa pocskondiázta, a pénzt követelte. Egy kést szegeztek a nyakához, azt mondták neki, hogy velük kell mennie, különben szétverik a fejét. Elvették kabátját és azt is közölték vele, hogy mindaddig nem engedik szabadon, míg nem fizet.
    

A megfélemlített sértettet átkísérték a fiatalabb vádlott lakóhelyére, ahol az éjszaka folyamán többször kést szegeztek a torkához, megütötték, és miután szökni próbált, újra bántalmazták. A idősebb elrablója pénzt követelve késsel, baltával és egy fogóval is fenyegette, kilátásba helyezve, hogy letépi az egyik kézujját vagy megskalpolja.
    

Másnap délután mindhárman elindultak a sértett lakására a követelt pénzért, útközben azonban a sértett beszaladt egy ismerős ingatlanba és segítséget kért. A bejelentést követően a rendőrök rövidesen elfogták a két férfit. Döntésével a táblabíróság súlyosított az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által a vádlottakra kiszabott hét, illetve öt és fél éves büntetésen.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Vitarendezés pisztollyal és baseballütővel

Négy karcagi testvér nézeteltérést akart rendezni, azonban ennek nem a megfelelő formáját választották: baseballütőkkel és gumilövedékes fegyverrel rontottak a másik családra.

http://ujhazak.com