Eljárás indult egy testvérét meggyilkolni próbáló szatymazi nővel szemben

Eljárás indult egy nővel szemben, aki vasárnap meg akarta ölni a vele haragos viszonyban levő testvérét. Az ügyészség indítványozta a nő letartóztatását - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.Szanka Ferenc közölte, a nővel szemben minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt indult eljárás. A megalapozott gyanú szerint a Szeged környéki településen élő nő vasárnap este 7 óra körül keveredett vitába testvérével. Ez után a nő benzinnel körbelocsolta azt a melléképületet, ahol a sértett tartózkodott, majd meggyújtotta azt.

A sértett felfigyelt a füstre, és az ajtó kirúgásával sikerült az épületből kimenekülnie, mielőtt még sérülései keletkeztek volna. A tűz következtében a melléképület egy része leégett. Az ügyészség szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a nő letartóztatásának elrendelését egy hónapra. A katasztrófavédelem a honlapján azt írta, vasárnap este egy negyven négyzetméter alapterületű melléképület lángolt Szatymazon, az Ady Endre utcában.

A szegedi és a ruzsai hivatásos, valamint a sándorfalvi önkéntes egységet és a balástyai kutató- és mentőcsoport tagjait riasztotta a szegedi műveletirányítás. A tűzesetben nem sérült meg senki.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Súlyos csapás Salgótarján drogpiacára

Több mint hetven rendőr egyszerre több helyszínen csapott le kábítószer-terjesztőkre és -fogyasztókra Nógrád és Heves vármegyében.

http://ujhazak.com