Elkapták a hajléktalant felgyújtó migránsokat Berlinben

A fiatal migránsokból álló csoport a berlini metróban gyújtotta meg a hajléktalan férfi kabátját.
Azonban az utasok rögtön eloltották a lángokat, így a férfinek nem esett komoly baja. Az esetről korábban itt írtunk.

A rendőrség azóta megerősítette, hogy elfogták a hét migránst, akik a gyilkossági kísérletet elkövették.

Hatan közülük feladták magukat, a hetedik társukat rajtaütés során kapták el. A gyanúsítottak szíriai és líbiai migránsok.


"Hat gyanúsított feladta magát hétfő este. Hetedik társukon éjszaka ütöttek rajta a rendőrség nyomozói" – közölte a berlini rendőrség.
Az eset Schönleinstrasse megállónál történt, a hét fiatal szándékosan gyújtotta fel a hajléktalant férfit, aki elaludt a járaton.
A támadók elmenekültek, a rendőrség pedig nyilvánosságra hozta a fotóikat, hogy a lakosság segítségét kérje a beazonosításukhoz. A vád ellenük emberölési kísérlet.

A hatóságoknak azóta sikerült azonosítani az elkövetőket, akik mind bevándorlók 15 és 21 év közöttiek. Hatan szíriaiak, egyikük pedig líbiai migráns, akik mind menekült státuszt kaptak. A gyanúsítottak előéletéről egyelőre keveset tudni, hogy milyen útvonalon és mikor jöttek Németországba.

"A legfőbb gyanúsított egy 21 éves migráns" –számolt be róla Spiegel.
Andreas Geisel Berlin szövetségi tartományi belügyminisztere a bűncselekményt embertelennek nevezte és köszönetet mondott az utasoknak, hogy megmentették az ittas férfit.
Forrás: 888.hu

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com