Elképesztő indulatokat szült a vemhes szurikáta ügye

A kisfiú apja szerint az igazgató hibázott nagyobbat.Hatalmas indulatokat váltott ki az emberekből a hír, amely szerint a Kecskeméti Vadaskertben tragikus módon elpusztult Zara, a vemhes szurikáta, miután egy 10 éves kisfiú, a tiltás ellenére, hozzányúlt az állathoz, aki a saját és családja védelme érdekében, ösztönösen, beleharapott a gyerek ujjába. A diák ijedtében a földhöz vágta a szurikátát.

A szomorú történetről a Vadaskert igazgatója, Tokovics Tamás, számolt be a Facebookon. A poszt után sokan a gyereket támadták, amiért nem tartotta be a szabályokat, mások a szülőket kritizálták, amiért nem nevelték meg a gyermeket, de voltak, akik a kísérő tanárokat ekézték, amiért nem figyeltek jobban a rájuk bízott osztályra.

Olyanok is akadtak, akik a vadaspark dolgozóiban keresték a hibát, szóvá téve, hogy a vemhes állat miért nem volt elkerítve, elkülönítve, miért lehetett egyáltalán hozzáérni. Mások abba kötöttek bele, hogy az igazgató miért kürtölte világgá a közösségi médiában, hogy pontosan mi történt, ezzel támadásoknak kitéve a kisfiút.

Megint mások azon kezdtek elmélkedni, hogy a mai gyerekek milyen neveletlenek, nem tisztelnek se embert, se állatot, teljesen megbukott a modern gyereknevelés.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eközben megjelentek azok is, akik a gyereket vették védelmükbe, mondván, egy hiba miatt nem kellene egy kisfiú halálát kívánni.

Az indulatok tehát alaposan elszabadultak, mindenkinek megvan a véleménye és ellenvéleménye, miközben egyre több részlet derül ki az esetről. Ma már tudjuk, hogy a két utódot váró Zara halálát aortarepedés okozta, miután egy ötödikes kisfiú, a többszöri felszólítás ellenére, megfogta a vemhes állatot, aki ösztönösen beleharapott a gyerek kezébe, aki ijedtébe eldobta.

Zarát a vadaskert igazgatója szívmasszázzsal, légbefúvással próbálta életben tartani, de ez nem sikerült. Az üggyel kapcsolatban megszólalt a kisfiú apja is, aki szintén a Facebookon fejtette ki, hogy a baleset egy nyitott tetejű kifutón következett be.

Elmondása szerint a gyerekek a levegőben mozgatták a kezüket, hogy futásra ingereljék az állatokat, de az ő fia egy kicsit mélyebbre nyúlt. A szurikáta átharapta a gyerek körmeit, mire a rémült fiú ijedtében a földhöz csapta az állatot.

Az apa szerint ezt követően az izgató a sírva fakadt gyerekkel kiabált, később pedig taxival kellett kórházba szállítani a diákot. A szülő szerint az igazgató nagyobbat hibázott, mint a fiú, hiszen egy állatot helyezett egy ember elé.

Tokovics Tamás, a Vadaskert igazgatója ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta az Indexnek, hogy valójában még nekik kellett megkeresniük a gyereket és az osztállyal érkező tanárokat. A Vadaskert Facebook-oldalán többen is azt a kérdést firtatták, hogy miért nem különítették el Zarát, miért nem védték meg jobban az állatokat, miért nincs rács?A Vadaspark minderre így felelt:

„A szurikáták kolóniában, egymás között élnek, mert így érzik jól és biztonságban magukat. Az elkülönítettség stresszt jelent a számukra. A szurikátákat körülvevő termeszvár egy zárt építmény, amelyen belül extra villanypásztor vezetékek futnak. Ezekre veszélyt jelző táblák figyelmeztetnek.

Az áttetsző betekintő ablakon, egymás mellett található két tiltó tábla, valamint szemléltető piktogramos rajz. Ha mindemellett még le is rácsozzuk a gyerekek számára szabad és jó rálátást adó kis helyet, akkor azzal a vétlen látogatókat is megfosztanánk az élménytől, amiért ellátogattak hozzánk.

Sajnáljuk, ami történt, de nem hibásokat kell keresnünk, hanem pozitívan kell előre tekintenünk, és továbbra is minden erőnkkel a Vadaskert állataiért és a kedves, sokat segítő látogatóinkért kell dolgoznunk.

Az elmúlt napokban történt sajnálatos eseménnyel kapcsolatban a Kecskeméti Vadaskert köszöni mindenkinek az együttérzést. A kisfiú állapota felől érdeklődtünk, tudomásunk szerint jól van. A szurikáta állományunk tagjai is jól vannak, stabilak.

Az új társ beszerezésével kapcsolatos intézkedéseket megtettük. Amennyiben ezzel kapcsolatban jó hírekről számolhatunk be, akkor azt minden kedves érdeklődővel meg fogjuk osztani. Szeretnénk megkérni mindenkit, hogy az embertársaink és a természet iránti tiszteletet mindig tartsuk szem előtt”

Tisztelettel és köszönettel: a Kecskeméti Vadaskert”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

Testvérgyilkosságot akadályoztak meg a rendőrök Nógrádban

A rendőrök előtt akarta leszúrni lánytestvérét egy 38 éves férfi egy kelet-nógrádi kistelepülésen; a gyanúsítottat a Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta - tájékoztatta a főügyészség az MTI-t hétfőn.

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

Megyéken átívelő akciót fejeztek be

A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Lovaskocsi és autó ütközött az 51-es főúton Dunavarsánynál, a hajtó meghalt

Meghalt annak a lovaskocsinak a hajtója, amelyikbe hátulról rohant bele egy autó csütörtök hajnalban az 51-es főúton Dunavarsány közelében - erősítette meg a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI értesülését.

http://ujhazak.com