Elkezdődött annak az emberölésért korábban elítélt makói férfinak a pere, aki megpróbálta megfojtani a nővérét

Elkezdődött annak a makói férfinak a pere hétfőn a Szegedi Törvényszéken, aki tíz hónappal azután, hogy szabadult a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt rá kiszabott büntetéséből, tavaly tavasszal megpróbálta megfojtani nővérét.A 33 éves férfit különös visszaesőként elkövetett emberölés kísérletének bűntettével vádolják. A férfi 2006 nyarán Makó közelében megerőszakolt, kifosztott, benzinnel lelocsolt, majd felgyújtott egy 18 éves magyarcsanádi lányt, aki három héttel később a kórházban belehalt sérüléseibe. A vádlottat a Szegedi Ítélőtábla aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek, és ezért 15 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta.
    

A férfi 2021 júliusában szabadult, majd Makóra, a lánytestvéréhez költözött. Hamarosan uralkodni kezdett a nő felett, elvárta, hogy mindenben kiszolgálja őt. Emiatt gyakran vitatkoztak, ilyenkor a vádlott többször is halálosan megfenyegette nővérét, alkalmanként késsel is fenyegetőzve. A nő rettegett a férfitól, félelmében egy időre még el is költözött saját házából, azonban végül visszatért.
    

2022. március 28-án éjjel újra vitázni kezdtek. Ekkor a vádlott két kézzel torkon ragadta testvérét, és szorítani kezdte a nyakát, közölve vele, hogy most megöli. Kizárólag a sértett védekezésén múlt, hogy a férfi a fenyegetését nem tudta beváltani. A történteket követően letartóztatásba került vádlott később zárkatársai előtt is azt hangoztatta, hogy bánja, amiért nem sikerült testvérét megfojtania.
    

Az ügyészség arra az esetre, ha a vádlott beismeri bűnösségét és lemond a tárgyalás jogáról, életfogytiglani fegyházbüntetés kiszabását kérte a bíróságtól úgy, hogy a férfi legkorábban 25 év után bocsátható feltételes szabadságra. A bíróságra összebilincselt kézzel és lábbal elővezetett férfi tagadta bűnösségét, de nem tett vallomást. A törvényszék ezért jövő márciusban tárgyaláson dönt az ügyben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

http://ujhazak.com