Előrehozott választások kiírását követelik a tiltakozó egyetemisták

A képviselőház azonnali feloszlatását és előrehozott parlamenti választások kiírását követelik a hónapok óta tiltakozó egyetemisták Szerbiában.Az X közösségi platformon közzétett bejegyzés szerint a hallgatók öt hónapja igyekeznek békés és törvényes módon követelni kéréseik teljesítését. Ennek ellenére - véleményük szerint - a kormányzat ezeket nem teljesítette, és nem is tesz olyan lépéseket, amelyek arra utalnának, hogy a jövőben erre készülne.

Emlékeztettek arra, hogy számos nagygyűlést szerveztek országszerte, amelyeken nagy számú ember vett részt, bizonyítva, hogy a fiatalok tiltakozása nem "zaj", hanem "olyan erő, amely képes változásokat elindítani".

Véleményük szerint a korrupció olyan mélyen gyökerezik az állami intézményekben, hogy emiatt lehetetlen, hogy a hatalomtól függetlenül végezzék munkájukat.
Az indokok felsorolása után a felhívásban arra szólítják fel az embereket, hogy az előrehozott választások alkalmával azt a listát támogassák, amelynek a tiltakozó egyetemisták bizalmat szavaznak, hogy az igazság győzhessen.

Az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője tavaly november 1-jén szakadt le. Ezután országos tiltakozások kezdődtek, amelyek a mai napig tartanak. Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupciós ügyek gyanúja miatt indított nyomozást.

Civilek, egyetemi hallgatók, tanárok, színészek és mezőgazdasági termelők a tragédia után tiltakozásba kezdtek. A követelések között szerepelt a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala, továbbá az elmúlt hónapokban a tüntetőkre támadók felelősségre vonása, a tiltakozások miatt őrizetbe vett diákok és tanárok szabadon engedése, valamint a felsőoktatásra szánt költségvetési keret 20 százalékos növelése.

A kormány szerint már teljesültek a követelések, ezért a további tiltakozások indokolatlanok. Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021-2022-ben több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható.

A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djuric és Milos Vucevic január végén jelentette be lemondását. Az új miniszterelnököt és a kormányt április 16-án választotta meg a parlament.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com