Először kapott kártérítést háborús nemi erőszak áldozata Boszniában

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Először fizette ki két, háborús erőszakért elítélt férfi a bíróság által megítélt kártérítést áldozatának Bosznia-Hercegovinában - közölte értesülését a Balkan Insight című oknyomozó újságírói portál kedden.A boszniai bíróságok már több mit kéttucat esetben hoztak elmarasztaló ítéletet olyan férfiak ellen, akik az 1992-1995-ös boszniai háború idején nemi erőszakot követtek el civil nőkön. A bíróság több esetben is azonnali anyagi kártérítést is megítélt a sértetteknek, így a hosszadalmas polgári perek - amelyek a bűnösség kimondása után a kártérítésért folytak - elkerülhetők lettek. Mindezidáig azonban egyetlen elítélt sem fizette ki a megítélt kártérítést. Most viszont két elítélt összesen 30 ezer konvertibilis márkát (több mint ötmillió forint) fizetett ki kártérítésként az áldozatának.

    
Az áldozat ügyvédje kijelentette, nehéz volt biztosítani, hogy valóban fizessenek, az esetek 95 százalékában ugyanis az elítéltek azt állítják, nincs pénzük a kártérítésre, és nincs semmilyen jogi lehetőség arra, hogy behajtsák az ilyen jellegű tartozásokat. Gyakran előfordul, hogy az elítéltek már korábban másra ruházzák át ingatlanjaikat vagy elajándékozzák értékeiket, hogy ne kelljen fizetniük.
    

A boszniai háborúnak több mint százezer halálos áldozata volt, és mintegy egymillió embernek kellett elhagynia otthonát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com