Előzetes letartóztatásba és házi őrizetbe kerültek a korrupcióval gyanúsított Arad megyei határrendészek

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A Temes megyei törvényszék korrupció gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte csütörtök este a Gyula-Varsánd határátkelőhelyen szolgálatot teljesítő román határrendészek egyik váltásvezetőjét, és házi őrizetet rendelt el további 17 határrendész ellen, akik a magyar-román határ Arad megyei átkelőhelyein teljesítettek szolgálatot - írta az Agerpres hírügynökség. Az Arad megyei határrendészek ellen a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) indított vizsgálatot szerdán. A DNA közleménye szerint a váltásvezető rendőrfelügyelő a 2016 szeptembere és novembere közötti időszakban 150 és 41000 euró (46 ezer és 12,7 millió forint) közötti összegeket kért és kapott csúszópénzként.

A megvesztegetés fejében lehetővé tette olyan áruszállítmányok beléptetését Romániába, amelyek nem rendelkeztek az eredetüket igazoló iratokkal. Más esetekben azért kért és kapott csúszópénzt, hogy arra ösztönözze a magyar-román és a szerb-román határátkelőkön dolgozó kollégáit, hunyjanak szemet egyes csempészcigaretta, és használt gumiabroncs-szállítmányok törvénytelen beléptetése fölött.

A további 17 házi őrizetbe helyezett határrendész 2016 augusztusa és decembere között 10 és 50 euró közötti csúszópénzeket fogadott el ugyanazoktól a megvesztegetőktől egy-egy törvénytelen szállítmány beléptetésekor. Az ügyészség a közleményében nem tesz említést arról, hogy az Arad megyei határrendészek embercsempészeket is segítettek illegális bevándorlók Magyarországra juttatásában. Korábban a Digi24 hírtelevízió ügyészségi forrásokra hivatkozva közölt ilyen értelmű információkat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek egy szegedi panelház ablakából, a helyszínen életét vesztette

Kiesett egy kisgyerek szerda reggel egy szegedi, tízemeletes panelház ablakából, és a helyszínen meghalt – erősítette meg a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete az MTI-nek.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

http://ujhazak.com