Előzetes letartóztatásba kerültek a fővárosi, körtéri verekedéssel gyanúsított férfiak

A közleményben az áll: a gyanúsítottak péntek este a Móricz Zsigmond körtéren egy villamoson hangoskodtak, több utast bántalmaztak, később egy közeli vendéglátóhelyen több embert megvertek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság megállapította, hogy mindkét gyanúsított ellen folyt már büntetőeljárás, és el is marasztalták őket. Egyikükkel szemben más bűncselekmények miatt jelenleg is folyamatban van büntetőeljárás, néhány hónappal ezelőtt szűnt meg az előzetes letartóztatása.



Emellett a bíróság figyelembe vette a pénteki cselekmények sorozatjellegét: a villamoson történtek után alig egy órával történt a második támadás, amely még erőszakosabb volt, és még több embert érintett. A két fiatal férfi ellen a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség folytat eljárást felfegyverkezve, társtettesként elkövetett garázdaság, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt.

Az előzetes letartóztatás elrendelését a bűnismétlés közvetlen veszélye indokolja - közölték. A bíróság a gyanúsítottak előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2017. január 20-ig rendelte el. A végzés nem jogerős. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton közölte, hogy elfogták a 20 éves V. Istvánt és P. Márkot, akik péntek este több embert bántalmaztak a XI. kerületben.

MTI

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com