Elrabolt gyermek életét mentette meg a médium

Nemcsak a filmekben segítik a rendőrség munkáját a médiumok.Azt hihetnénk, hogy csak a filmek és a könyvek világában lehetséges, hogy a médiumi képességekkel megáldott emberek segítik a rendőség munkáját, pedig erre a valóságban is akadt már néhány példa.

Lyn Buchanan: Az amerikai Lyn Buchanan kiválóan alkalmazza az eredetileg katonai célokra kifejlesztett távolbalátó képességét. Buchanan a titkos Csillagkapu Projekt informatikai vezetőjeként dolgozott évtizedekkel ezelőtt, amikor is megtanulta, hogy hogyan használhatja a távolbalátást és a telepátiát.

Miután 1992-ben leszerelt magánnyomozói irodát nyitott a volt munkatársával, Mel Riley-vel. A New Yorkban dolgozó Buchanan távolbalátókkal és médiumokkal igyekszik megoldani a bűntényeket, eltűnéseket.

Igazi elismerést 2007-ben szerzett, amikor is a kétségbeesett Taylor házaspár tőle és Riley-tól kért segítséget az eltűnt gyermekük megtalálásához. Buchanan két napnyi koncentrálás után végre mentális kapcsolatba tudott lépni a kislánnyal, aki elárulta, hogy a férfi, aki elrabolta, egy épület pincéjében tartja fogva.

Buchanan pontosan leírta a helyszínt, ahova a rendőrség kivonult, és sikeresen kiszabadította a kislányt. A mentőakció tűzharcba torkollott, amibe a gyerekrabló belehalt.

Nella Jones: 1932-ben született Nella Jones, Nagy-Britannia leghíresebb médiuma.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A nő először egy ellopott festmény, a Johannes Vermeer által a XVII. században festette Gitáron játszó hölgy eltűnése ügyében segített a rendőrségnek.

A festményt 1974-ben lopták el a londoni Kenwood House gyűjteményéből. A médium elmondta, hogy amikor a híradóban látta a festményt, akkor éles látomást kapott arról, hogy hol van az ellopott műalkotás.

Jones rögtön szólt a helyi rendőrségnek, de ott senki sem vette komolyan. Később a főfelügyelő úgy döntött, hogy semmibe se kerül ellenőrizni a Jones által megjelölt helyet, ahol megtalálta a festmény keretét, ami elvezette a tolvajokhoz. A festmény sértetlenül került elő.

Nem sokkal később a médium országos hírnévre tett szert. Az esetei közül egy másik kiemelkedő a „yorkshire-i hasfelmetszőként” emlegetett bredfordi teherautó-sofőr, Peter Sutcliffe elfogásában nyújtott segítsége volt.

A sorozatgyilkos tizenhárom nőt késelt halálra Észak-Angliában 1975 és 1980. Végül 35 éves korában, 1981-ben tartóztatták le, amikor egy igazoltatás során kiderült, hogy hamis az autójára szerelt rendszámtábla. A rendőrségnek éppen akkor sikerült elfognia, amikor a következő kiszemeltével beszélgetett a kocsiban, emellett Sutcliffe gyilkosságokhoz használt „eszköztárát” is megtalálták.

Jones már a letartóztatás előtt két évvel megmondta, hogy a gyilkos keresztneve Peter, teherautó-sofőrként dolgozik, egy C-betűvel kezdődő társaság alkalmazottja, 6-os számmal jelölt házban lakik Bradfordban, sőt, a következő két gyilkosság időpontját is meghatározta.

Mint kiderült, Jones minden állítása valósnak bizonyult, így az ő segítségének is köszönhető, hogy a sorozatgyilkos életfogytiglani börtönbüntetést kapott.Allison DuBois: Az 1972-ben született Allison DuBois neve azért lehet ismerős, mert ő ihlette a Médium című sorozatot. Amerika leghíresebb médiuma 6 éves korában fedezte fel a képességét, méghozzá úgy, hogy kapcsolatban lépett az elhunyt nagyapjával.

11 éves korábban, amikor egy kihalt utcán sétált hazafelé, akkor lelassított mellette egy autó, majd egy ismeretlen férfi megpróbálta berángatni a járműbe. A kislány fejében akkor egy hang szólalt meg, és biztatta menekülésre.

DuBois meglepő erővel tépte ki magát az idegen kezéből, és gyorsan elmenekült. Amikor megtudta, hogy a környéken több hasonló kimenetelű támadás történt, akkor arra gondolt, hogy a szellemvilág kiválasztotta.

Évekkel később „sztármédiummá” vált. Elmondása szerint a lelki szemeivel látja az „emberi energiahullámokat”, a testetlen lelkeket, és amellett, hogy érzékeli az emberi gondolatokat, betegségeket, a jövő eseményeit, még a szellemvilággal is kapcsolatban áll.

Dr. Gary Schwartz, a nemzetközileg elismert pszichikus szakértő az arizonai egyetem kutatóközpontjában négy éven keresztül, klinikai és laboratóriumi kísérletekkel figyelte meg a médiumot, aki olyan kimagasló eredményekre képes, amelyeket a tudománynak nincs magyarázata.

DuBois már többször is segítette a rendőrség munkáját olyan ügyekben, amelyekben elraboltak vagy megöltek valakit. A médium a keresett személy személyes tárgyait, fotóit, vagy a bűnügyi helyszínen készült fényképeket nézi meg, amelyek miatt látomása támad. Emellett a Texas Rangers nevű, amerikai rendőrségi egység külsős „pszichozsaruja”. A médium nem fogad el pénzt a segítségéért, hiszen van állása.

Gérard Croiset: 1915-ben, csupán 6 évesen használta először a pszichikus képességeit a holland Gérard Croiset, aki felnőttként már tudatosan fejlesztette a jövőbelátó képességét és a megérzéseit. 1945-ben Willem Tenhaeff, az elismert parapszichológiai professzor kezdte mentorálni a médiumot, és ugyancsak ő volt az, aki arra biztatta, hogy a képességeivel segítse a hatóság munkáját.

A következő 30 évben Croiset több száz gyilkos és eltűnt személy felkutatásában segédkezett. Ehhez elég volt, ha kapott egy fényképet vagy tárgyi bizonyítékot, majd a pszichometria módszerrel pontosan leírta a bűntény helyszínét, az elkövetés módját, körülményeit és az elkövető személyiségét.

Az első ügyét, ami egy gyerekgyilkosság volt, 1949-ben oldotta meg, méghozzá úgy, hogy egy dohányos szelence és egy takaró alapján azonosította azok tulajdonosait, aztán megállapította, hogy a pokrócot egy testvérpár használt, hogy elraboljon és kegyetlenül meggyilkoljon egy kislányt.

A rendőrség egy vidéki házban találta meg és tartóztatta le a testvérpárt, akik közül a fiatalabb néhány nappal később öngyilkos lett, amin a médium nem lepődött meg, mert ezt is előrelátta.

A férfi képességeit a két gyereke is megörökölte. Közülük a lánya, Nannie Veerman-Croiset az orvostudományban veszi hasznát a paranormális tehetségének, míg a fia ifjabb Gerard Croiset a bűnüldözés területén veti be a képességeit.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com