Elrendelte a bíróság a terrorizmus miatt elfogott nők egyszerűsített átadását

A törvényszék felidézte: a két nőt 2017. január 12-én Magyarországon vették őrizetbe európai elfogatóparancs alapján.

A francia, illetve belga állampolgárok ellen az Európai Unió két tagállama, Belgium és Franciaország bocsátott ki európai elfogatóparancsot. A gyanú szerint a francia állampolgárságú nőt bűnszervezetben való részvétel és terrorizmus miatt, a belga állampolgárságút terrorizmus elkövetése miatt körözik.



A terhükre rótt bűncselekmények miatt kiszabható szabadságvesztés büntetési tételének felső határa mindegyik tagállamban legalább 10 év - ismertette a törvényszék.


A bíróság tájékoztatása arra is kitért, hogy a Schengeni Információs Rendszer adatai alapján a két nő Szíriába akart eljutni, valószínűleg azzal a szándékkal, hogy az Iszlám Állam nevű terrorista szervezethez csatlakozzanak. Mindkettőjük eltűnését a családjuk jelentette be. A két nőt a Szegedi Rendőrkapitányság vette őrizetbe január 12-én, velük szemben Magyarországon nincs folyamatban büntető eljárás. A két nő a tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy beleegyeznek az átadási eljárásba.
A bíróság végzése szerint az átadási letartóztatás a terhelt átadásáig, de legkésőbb a végzés jogerőre emelkedésétől számított 10 napig tart. Amennyiben az európai elfogatóparancsot kibocsátó tagállamok illetékes hatóságai 2017. január 23-ig nem veszik át a terhelteket, akkor szabadlábra kell helyezni őket. A bíróság a tárgyaláson arról is nyilatkoztatta a két nőt, hogy kérik-e a nemzetközi jog által biztosított jogvédelem, a specialitás alkalmazását. Erről a jogról a terheltek a tárgyaláson nem mondtak le, ezért a bíróság elrendelte a specialitás szabályának alkalmazását.
Ez azt jelenti, hogy velük szemben az elfogatóparancsban szereplő bűncselekményeken kívül nem indítható és nem folytatható egyéb büntetőeljárás, azaz az átadott személyekkel szemben az átadásuk előtt elkövetett, az átadásuk alapjául szolgáló bűncselekménytől különböző egyéb bűncselekmény miatt nem indítható az átvevő országban büntetőeljárás, nem ítélhetők el, és egyéb módon sem foszthatók meg a szabadságuktól.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Huber Krisztián múlt pénteken tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a röszkei autópálya-határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre egy Bécsből Szófiába tartó busz utasaként csütörtök éjjel a 18 éves belga és egy 19 éves francia állampolgárságú nő.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója ugyancsak múlt pénteken az M1 aktuális csatorna délutáni műsorában azt mondta, a nők Szófián keresztül Damaszkuszba, az Iszlám Államhoz akartak eljutni. Az egyik nő hamis útlevelet adott át ellenőrzésre, azonban lebuktak.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

http://ujhazak.com