Elzárásra ítélték a férfit, aki bántalmazott egy HÉV-jegyvizsgálót

A Szentendrei Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a férfit, aki a szentendrei HÉV jegyvizsgálóját bántalmazta; 90 nap elzárásra ítélték - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.Közleményük szerint a budakalászi férfi január 19-én a délutáni órákban HÉV-vel utazott Budakalászról Szentendrére két ismerősével; a háromfős társaság ittas volt, hangoskodott; agresszív viselkedésükkel zavarták az utasokat, emiatt többen átszálltak egy másik kocsiba és szóltak a jegyvizsgálónak, a bűnügy sértettjének.

A közfeladatot ellátó jegyvizsgáló felszólította a háromtagú társaságot, hogy hagyják el a szerelvényt, mire a vádlott és egyik társa megfenyegette azzal, hogy ha leszállítja őket, megverik. Egy utas is rájuk szólt, mire a két férfi az utas és a jegyvizsgáló felé köpött. Leszállításuk után a két férfi tovább fenyegetőzött, ezért a sértett elővette a telefonját, hogy értesíti a rendőrséget.

A vádlott ezt látva a jegyvizsgáló kezéből kiütötte a telefont, majd amikor a sértett lehajolt azt felvenni, a tarkóján egy alkalommal ököllel megütötte úgy, hogy a jegyvizsgáló a sínek közé esett. Ezután a vádlott és társai távoztak a helyszínről. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A férfit a rendőrök alig egy óra alatt elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki.

A Szentendrei Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította a büntetett előéletű férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt. A Szentendrei Járásbíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki az elkövetőt, és 90 nap elzárásra ítélte - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

http://ujhazak.com