Embercsempészet és sanyargatás miatt ítéltek el egy afgán férfit Vasban

Embercsempészés bűntette és a csempészett személyek sanyargatása miatt öt év börtönre ítélt a Sárvári Járásbíróság egy hat éve Magyarországon tartózkodó, oltalmazotti státusszal rendelkező, letartóztatásban lévő afgán férfit, akit a nem jogerős ítélet szerint 10 évre kitiltottak Magyarország területéről is - tájékoztatta a Szombathelyi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-t pénteken.Tóth András közölte: az elmúlt években a férfi Budapesten élt, ahol munkahelyén megismerkedett egy - a rendőrségi nyomozás során nem azonosított - férfival, akivel megegyezett abban, hogy afgán állampolgárokat fog Ausztriába szállítani. A szóvivő szerint a vádlott ezt követően a Blaha Lujza téren találkozott az ismeretlen, magát szintén afgánnak mondó férfival, akitől nyolcvanezer forint útiköltséget vett át, valamint egy telefonos közösségi alkalmazáson keresztül megkapta azokat a GPS-koordinátákat, ahol az illegális migránsokat később felvette, illetve ahová szállítania kellett volna őket.
    

A vádlott 2020. május 28-án egy bérelt autóval győri lakhelyéről a magyar-román határ közelében megadott helyre ment, ahol 12, Magyarországra illegális módon bejutott, személyes okmányokkal nem rendelkező, magát afgánnak mondó migránst zsúfolt a jármű utasterébe és csomagtartójába. Az autót az M86-os autóúton Nick község közelében egy közúti ellenőrzés miatt megállították a rendőrök, a benne ülőket pedig előállították.
    

Az elsőfokú ítélet szerint a vádlott azzal, hogy a migránsoknak segítséget nyújtott a tiltott határátlépéshez, illetve szállította őket, embercsempészés bűntettét követte el, azzal pedig, ahogyan az autó utasterében, de legfőképp a csomagtartóban összezsúfolta, sanyargatta őket. Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és védője a kiszabott szabadságvesztés enyhítése érdekében fellebbezett. A bíróság a vádlott letartóztatását fenntartotta, amely ellen nem jelentettek be újabb fellebbezést.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

Díjkitűzés: 40 millió forint a nyomravezetőnek

A magas összeget az országos rendőrfőkapitány a Radics-ügyben tűzte ki.

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

Fuvart ígértek neki, de kirabolták

A váci rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy külföldi állampolgártól erőszakkal vették el a mobiltelefonját és a táskáját.

http://ujhazak.com