Emberi maradványokat találtak a krokodilban

Egy 4,7 méteres krokodil falhatta fel azt a 62 éves férfit, aki a Kakadu Nemzeti Parkban tűnt el csónakozás közben.KakadunemzetiparkÚjabb krokodiltámadás történt Ausztráliában! A 62 éves férfi, akinek a nevét még nem hozták nyilvánosságra, szombaton csónakázott a feleségével, a fiával, és a menyével, amikor rájuk támadt egy krokodil, és a vízbe rántotta a férfit.

Az illető keresését azonnal megkezdték a parkban, ahol nem sokkal később, egy 4,7 méteres krokodilt voltak kénytelenek lelőni a park dolgozói. Az állat felboncolása során emberi maradványok kerültek elő. A szakemberek emiatt azt gyanítják, hogy ez a krokodil támadta meg az eltűnt látogatót.

A parkban nem ez volt az egyetlen példány, amit le kellett lőniük a vadőröknek, mert még két krokodillal végeztek 1,5 kilométeres körzetben. A Kakadu Parkban januárban egy 12 éves kisfiút és annak barátját támadta meg az egyik krokodil. Az éppen úszó gyerekek közül a kisfiú meghalt, míg a barátja megsebesült.

Ausztráliában 1971-ben védett állattá nyilvánították ezt a krokodilfajtát. Ennek köszönhetően az állatok ellepték Ausztrália északi részét, ahol komoly veszélyt jelentenek az emberekre nézve.

(Forrás: australoport.hu)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com