Emberkereskedelem és gyermekprostitúció kihasználása miatt emeltek vádat egy budapesti testvérpár ellen

Vádat emeltek egy budapesti testvérpár ellen; a két férfi kiszolgáltatott helyzetben lévő fiatal nőket, köztük kiskorúakat bírt rá prostitúcióra, az abból származó bevételt elvették tőlük.A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, hogy a fiatalabb, 22 éves férfi 2016 végén ismerkedett meg egy 16 éves lánnyal, aki beleszeretett és hozzá is költözött. Hamarosan az akkor már 17 éves lány prostituáltként dolgozott Budapesten.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A bevétel egy részét a vádlottnak adta, aki a pénzt felélte.
    

A férfi 2018-ban megismerkedett egy másik 16 éves lánnyal, akit szintén prostitúcióra vett rá. Azzal fenyegette, hogy szakít vele, ha nem vállalja a szexmunkát és intézetbe kerülhet. A közlemény szerint a megfélemlített sértett a szexmunkát belvárosi szállodákban végezte. A bevétele egy részéből "helypénzt" kellett fizetnie, a fennmaradó összeg egy része pedig a vádlottat illette.
    

A férfi később egy harmadik fiatal nővel költözött össze, aki már 17 éves korától végzett prostitúciós tevékenységet. A vádlott támogatta a nő tevékenységét, és az ebből származó bevétel egy részét a megélhetésére költötte - írták. A főügyészség kitért arra, hogy a vádlott súlyosan szeméremsértő fényképeket is készített az akkor még kiskorú sértettről.
    

A testvérpár idősebb, 24 éves tagja 2016 nyarától szintén prostitúcióra vette rá az akkor 18 éves, erősen befolyásolható és kiszolgáltatott helyzetben lévő barátnőjét, aki mintegy két éven keresztül belvárosi szállodák környékén dolgozott. Ő is fizetett helypénzt, a fennmaradó összeget pedig teljes egészében a férfinak adta.
    

A nő később külföldre is kijárt dolgozni, de többször jelezte, hogy ezt abba akarja hagyni. Ebből veszekedések lettek, a férfi bántalmazta is. A Fővárosi Főügyészség az ügyben emberkereskedelem, gyermekprostitúció kihasználása, valamint gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A főügyészség mindkét férfival szemben fegyházbüntetést, valamint pénzbüntetést és vagyonelkobzást indítványoz - áll a vádhatóság közleményében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

Végzetes szúrás

Végzetes szúrás

Halált okozó testi sértés Győrben.

http://ujhazak.com