Emberölés áldozata lett egy december végén Budapesten eltűnt férfi

Gyilkosság áldozata lett egy 33 éves érdi férfi, akinek eltűnését édesapja január 5-én jelentette be; a tettes beismerő vallomást tett - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság főkapitány-helyettese sajtótájékoztatón hétfőn.A gyilkossággal gyanúsított, szintén 33 éves férfi az áldozat állítólagos szexuális közeledéséve indokolta, hogy december 27-én egy bőrövvel, hirtelen felindulásból megfojtotta őt, majd holttestét a Dunába dobta - közölte Latorovszky Gábor.
   

A rendőrség az áldozat eltűnésének bejelentése után kilenc nappal megtalálta a férfi holttestét a főváros XXII. kerületében a Duna parton, az iszapba süllyedve - tette hozzá. Elmondta, hogy a nyomozást már január 11-én megindították, és a többi között telefonadatok és térfigyelő kamerák felvételei alapján feltérképezték az eltűnt személy mozgását és kapcsolatrendszerét, így az is kiderült, kivel találkozott utoljára.
    

Három nap múlva megkezdődött annak a férfinak az elszámoltatása, illetve poligráfos vizsgálata, akivel utoljára találkozott az eltűnt személy. A gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett, ellene emberölés gyanúja miatt indítottak eljárást - mondta a főkapitány helyettes. Kérdésekre válaszolva közölte: a két férfi azonos munkahelyen dolgozott október óta. A nyomozás adatai szerint a bűncselekmény környékét egy közeli munkásszállón kínált szálláslehetőség miatt keresték fel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Csokiért rabolt

Csokiért rabolt

A hevesi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát egy erdőtelki lakos ellen.

Minden előzmény nélkül

Minden előzmény nélkül

Több szúrással sebesítettek meg az utcán egy idős férfit Kárászon.

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Szemtanúkat keresnek a váci rendőrök

Egy baleset kapcsán kérik az állampolgárok segítségét.

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

Őrizetben a két ember halálával járó baleset okozója

A BRFK halált okozó közúti veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást.

http://ujhazak.com