Emberölés kísérlete miatt emeltek vádat egy nőre támadó férfi ellen Borsodban

Többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki lesből rátámadt egy nőre, brutálisan bántalmazta, és sérelmére szexuális cselekményt végzett - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.Azt írták, a vádlott 2024. májusában két borsodi település között közlekedett kerékpárral, amikor felfigyelt a vele szemben gyalogló nőre. A férfi megfordult, az út melletti mezőn keresztül áthajtva megelőzte, és elbújt egy bokros területen. Amikor a nő odaért, rárontott, és a közeli árokba lökte. A férfi a sértett táskáját és szatyrát akarta elvenni, dulakodni kezdtek, és a vádlott testszerte, főként a fején ököllel és valamilyen eszközzel többször megütötte.

A vádirat szerint a magatehetetlen állapotba került sértett sérelmére szexuális cselekményt végzett, és elvette annak táskáját. Az abban lévő ötvenezer forint készpénzt megtartotta, a személyes iratokat, bankkártyát és mobiltelefont pedig egy folyóba dobta.

A főügyészség közölte, a sértett súlyos, az átlagosat meghaladó szenvedéssel és lelki gyötrelemmel járó sérüléseket szenvedett el. Az életveszélyes állapotban lévő nőt motorosok találták meg. Kórházba vitték, és életét az időben elvégzett szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. A büntetett előéletű, letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott az ügyészség.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Hajszál híján…

Hajszál híján…

Gyermekével szenvedett balesetet egy ittas sofőr.

Figyelmesebben az utakon!

Figyelmesebben az utakon!

Kedden az autósok figyelmetlensége miatt két gyalogos súlyosan, egy kerékpáros pedig könnyebben sérült meg Szekszárdon.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Kivontuk a forgalomból

Kivontuk a forgalomból

Elfajult egy nézeteltérés két közlekedő között az M44-es autóút Békés megyei szakaszán.

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt hírszerzési figyelmeztetése a Flydubai-incidensről

Izraelnek nem volt konkrét hírszerzési figyelmeztetése vagy jelzése a szerdai Flydubai-incidenssel kapcsolatban, az ománi másodpilóta indítékát továbbra is vizsgálják.

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

Prostitúcióra bírt rá nőket és kitartatta magát

A veszprémi rendőrök összehangolt akcióban csaptak le a 32 éves férfira.

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Elfogta az NNI a három éve bujkáló, top 50-es körözöttet

Öt bűncselekmény miatt keresték a hatóságok azt a 32 éves férfit, akit 4 és fél éves szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

Kést szegezett egy idős nő nyakához egy kamasz – elfogták

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt azonosították és elfogták a 17 éves támadót, aki rablással akart pénzt szerezni, ám az idős nő lélekjelenléte erősebbnek bizonyult.

http://ujhazak.com