Emberölésért vádat emelhetnek a veterán katona ellen, mert gyilkolta az ISIS harcosokat!

Felelnie kell annak a holland veterán katonának, aki a kurdok oldalán az ISIS ellen harcolt és embereket ölt meg a terrorista szervezetben.


A holland ügyészség szerint a leszerelt 47 éves veterán katona a Népvédelmi Egységek szíriai kurd milícia oldalán harcolt az Iszlám Állam ellen, sok terroristával végezve. A kurd milícia jelenleg az egyetlen olyan erő, amely gerilla harcmodorral lép fel az ISIS ellen, így ők az egyik leghatékonyabban harcolók a terrorszervezet ellen.

760x0

A veteránt a kelet-hollandiai Arnhem városában fogták el. Az egyik rotterdami vizsgálóbíróság azzal a feltétellel helyezte szabadlábra, hogy hetente megjelenik a rendőrségen és papírjait leadja, hogy ne tudjon visszamenni Szíriába.

A 47 éves férfi az üggyel kapcsolatban több bejegyzést is közzé tett közösségi oldalán. Többek között azt, hogy ő a kurdok oldalán harcol. Arról is említést tesz, hogy az Amnesty International azzal vádolja a kurd milíciát, hogy tagjai szír polgárokat üldöztek el észak-szíriai házukból.

A holland ügyészség álláspontja, hogy az Iszlám Állam emberei megöléséért, akár vád alá is helyezhetik szándékos emberölés miatt. Azonban ehhez még vizsgálatot kell indítani!

A Telegraph arról cikkezik, hogy holland törvények szerint, a hollandoknak önkényesen erőszakot alkalmazni nincs joguk, kizárólag rendkívüli helyzetekben, mint például az önvédelem.

Az ügyészség álláspontja szerint nagy a különbség az Irakba lévő holland katonák jelenléte, akik az ottani kurdokat képezik ki, mint azok a holland állampolgárok, akik Szíriába utaznak önszántukból az Iszlám ellen harcolni.

Forrás: faktor.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

Zsarolással jutott pénzhez

Zsarolással jutott pénzhez

A tolnai rendőrök a férfit elfogták és előállították.

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

Erőszakos zaklató ügyét zárták le a budapesti nyomozók

A fővárosi nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hónapokon keresztül zaklatott, majd bántalmazott egy fiatal nőt.

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Rendőrök előzték meg a tragédiát

Több fiatal is kárt akart tenni magában Komárom-Esztergom megyében, de kollégáink gyors beavatkozása megakadályozta ezt.

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

Gáz-pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Újpalotán

A 35 éves férfit a rendőrök még aznap este elfogták.

http://ujhazak.com