Emmi: 1,9 milliárd jut fiatalok droghasználatának megelőzésére

Csaknem kétmilliárd forint jut a legveszélyeztetettebb, gyermekotthonban élő fiatalok droghasználatának megelőzésére, visszaszorítására az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) Legyen más a szenvedélyed! 2. című projektjének keretében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) három államtitkára szerdán Budapesten.Rétvári Bence parlamenti államtitkár a sajtótájékoztatón azt mondta, liberális kormányzatokkal szemben ők nem az ártalomcsökkentésben hisznek, hanem a felépülésközpontú megközelítésben, a szermentes életben. Olyan Magyarországot szeretnének, ahol nem jelent veszélyt a fiatalokra a kábítószerek terjedése. Úgy fogalmazott, hogy a tanulást és a munkavállalást is negatívan érintheti a szellemi és a fizikai leépülés.

A Legyen más a szenvedélyed! 2. elindítása minden magyar fiatalnak jó hír, és illeszkedik a kormány drogmegelőzési politikájába - hangsúlyozta Rétvári Bence. Szerinte a legfontosabb azon fiatalok megerősítése, akik nem kerültek be a veszélyt jelentő körbe, és kábítószerek nélkül élnek. Úgy fogalmazott: folyamatos a versenyfutás az újabb és újabb szerek kitalálóival. Mára a használat mintegy ötven százalékát ezek a dizájnerdrogok teszik ki; fontos lépés, hogy már nem kormány-, hanem miniszteri rendeletben sorolják fel ezeket.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Több mint hetven hatóanyag került fel a jegyzékre az elfogadása óta - közölte Rétvári Bence.


Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár azt nevezte a legfontosabbnak, hogy ne csupán lakhatást, hanem valódi életkezdési esélyt kapjon a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő mintegy huszonháromezer fiatal. Megjegyezte, hogy a nagy intézményeket be fogják zárni, folyamatosan térnek át a nevelőszülői hálózat kiterjesztésére.


Az életkezdési esélyeket többféleképpen is támogatja a kormány - hangoztatta. Képességeket biztosítanak, hiszen az érintetteket az a veszély fenyegeti, hogy nem alakulnak ki a "családi funkciókhoz", a háztartásvezetéshez, a pénzkezeléshez szükséges jártasságaik. A most kiírt pályázat a prevenció erősítésével tud majd áttörést hozni a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülők életében, akik társadalmi integrációra kapnak esélyt - vélekedett.


A Legyen más a szenvedélyed! 2.-ben a partnerek alapvetően az intézményfenntartók, az üzemeltetők - ismertette Czibere Károly. Schanda Tamás európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár közölte: az uniós társfinanszírozású projekt keretében várhatóan mintegy húsz pályázót, fenntartót tudnak támogatni, mindegyiket 50-150 millió forinttal.


A végrehajtásra két év áll rendelkezésre. Pályázni már múlt szerda óta lehet, egészen június 30-áig, döntést a nyáron terveznek hozni. További információ a kormányzati fejlesztéspolitikai portálon, a palyazat.gov.hu címen érhető el - ismertette. Támogatható egyebek mellett szemléletformáló, prevenciós előadások, képzések szervezése és lebonyolítása, valamint a kábítószer-használat negatív következményeit bemutató kiadványok elkészítése is.


A hangsúly a megelőzésen van: a cél, hogy a problémáikra minél kevesebben keressenek választ a káros szenvedélyekben. A jövőt a fiatalok jelentik, ezért a lehető legnagyobb figyelmet kell rájuk fordítani; az erős Magyarországnak erős fiatalokra van szüksége - mondta. A Legyen más a szenvedélyed! 2. azokra összpontosít, akik nem rendelkeznek családi védőhálóval; őket sem lehet egyedül hagyni - fűzte hozzá.


Arra a kérdésre, hogy milyen választ ad a projekt a dizájnerdrogok terjedésére, Rétvári Bence közölte: minden kábítószert ugyanúgy kezelnek. Egyértelműen a megelőzésre helyezik a hangsúlyt, aki pedig már érintett, annak az egészségügyi ellátórendszeren keresztül nyújtanak segítséget. Egy másik kérdező arra volt kíváncsi, hogy áll a nemzeti drogstratégia célkitűzésének, a kábítószermentes Magyarország elérésének a megvalósítása. Az Emmi parlamenti államtitkára úgy felelt, hogy sokat cselekedtek: szigorították a büntető törvénykönyvet, "utolérhetővé tették" a dizájnerdrogokat, uniós pályázatok kiírásával többletforrásokat biztosítottak a prevencióra, valamint megerősítették mind a szociális intézményrendszert, mind az egészségügyet.


Szavai szerint "a korábban is ismert" kábítószerek fogyasztása egyértelműen csökkent, a problémát a dizájnerdrogok jelentik. Ezek sokkal veszélyesebbek, ezért fontos a prevenció, az elrettentés, a figyelemfelhívás - emelte ki. Czibere Károly egyetértett azzal, hogy a szegregátumokban tapasztalható dizájnerdrog-fogyasztás problémája korábban ismeretlen volt, és ő is utalt arra, hogy a "hagyományos" kábítószerek fogyasztása jelentősen visszaesett a kutatások szerint.


Arra a kérdésre, hogy mit szólnak a Magyar Liberális Párt megközelítéséhez, amely liberalizálná a marihuána használatát, Rétvári Bence leszögezte: teljes mértékben elutasítják a felvetést. Úgy vélekedett, a "kapuk" megnyitása a "kábítószeres életformára" ösztönzi a fiatalokat. A kormány abban hisz, hogy a megelőzés a legfontosabb - hangoztatta.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Rendszabályozó pofonok beszüntetve

Elképesztő emberkereskedelem és kényszermunka tárgyában folytatott bűnügy zárult a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság (FVMRFK) Bűnügyi Osztályán, ami négy évvel ezelőtt egy idős férfi kérése nyomán indult.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Ezrest rabolt egy gyermektől

Ezrest rabolt egy gyermektől

A szécsényi nyomozók vádemelést javasolnak a 26 éves elkövetővel szemben, aki egy 11 éves fiút fenyegetett veréssel, és elvette minden zsebpénzét.

Drogbiznisz futárszolgálattal

Drogbiznisz futárszolgálattal

Hosszú hónapokon át tartó titkos információgyűjtéssel és nyomozással számolt fel egy kiterjedt dílerhálózatot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

Budapesten fogták el a kölni lövöldözőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével elfogtak egy 33 éves német férfit, aki május 31-én hajnalban Kölnben több lövést adott le egy emberre.

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emeltek a nagydorogi nő ellen, aki megölte kéthetes gyermekét

Vádat emelt a Tolna Vármegyei Főügyészség a 25 éves nagydorogi nő ellen, aki tavaly augusztusban megölte kéthetes gyermekét - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

Rollerrel érkezett a bántalmazó – a rendőrök őt és a társát is keresik

A budapesti rendőrök súlyos testi sértés miatt nyomoznak, és az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen személyazonosságú személyek azonosításához.

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

Menekülésből baleset: sérülten is elfogták a rendőrök a 17 éves ámokfutót

A rendőrök szabályos megállítási kísérlete elől menekült autójával egy 17 éves fiú Székesfehérváron, aki végül egy szolgálati gépkocsinak ütközött.

http://ujhazak.com