Emmi: két magyar meghalt nyugat-nílusi láz miatt

Két magyar halt meg nyugat-nílusi láz miatt az idén - erősítette meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága kedden az MTI megkeresésére.Hétfőn a Weborvos szakportál írt arról, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentése szerint a vírus miatt 26-an meghaltak, s az áldozatok között két magyar van.

    
Erre reagálva az egészségügyi államtitkárság azt írta: a két halálos áldozatot - mindketten idősebb férfiak, akik több különböző krónikus alapbetegségben szenvedtek - Jász-Nagykun-Szolnok megyében regisztrálták. Mindkét betegnél a nyugat-nílusi láz legsúlyosabb formája, vírusos agyvelőgyulladás alakult ki. A nyugat-nílusi láz szezonja Magyarországon általában június-augusztusban kezdődik és novemberig tart - írta az államtitkárság, hozzátéve: mivel a szezon már véget ért, óvintézkedésekre nincs szükség.
    

A Weborvos hétfői cikke szerint idén június 1. és november 9. között összesen 202-en fertőződtek meg az Európai Unió tagországaiban a szúnyogok által terjesztett nyugat-nílusi lázzal. A legtöbben, 66-an Romániában betegedtek meg. Olaszországban 57, Görögországban 47 megbetegedést regisztráltak, és Magyarországon is már 20 esetet jelentettek. Az uniós országok közül még Horvátországból, Ausztriából, Franciaországból és Bulgáriából jelentettek fertőzést. Ezeken felül Szerbiában, Törökországban és Izraelben is regisztráltak fertőzéseket.
    

A fertőzés következtében Romániában halt meg a legtöbben. Ezen felül Görögországban, Magyarországon, Olaszországban, Horvátországban, Szerbiában és Törökországban okozott még halálozást a nyugat-nílusi láz. Az online egészségügyi magazin cikke szerint a nyugat-nílusi láz a szúnyogok által terjesztett betegség, amely a betegek kis részénél súlyos idegrendszeri tünetek is okoz. A fertőzés szezonja június és november közé tehető.


A legtöbb beteget augusztusban és szeptemberben regisztrálják. Az ECDC a vérellátás biztonsága miatt nyomon kíséri a nyugat-nílusi láz terjedését, mert az unió idevonatkozó irányelve szerint azokon a területeken, ahol a nyugat-nílusi láz felbukkan, ajánlott elhalasztani a véradást - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

Láncfűrésszel nyomatékosította igazát

A Siófoki Rendőrkapitányság eljárást folytat egy ózdi lakossal szemben, aki a gyanú szerint láncfűrésszel fenyegetett meg egy sofőrt egy kőröshegyi parkolóban.

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

http://ujhazak.com