Enyhítették a gyermekotthonban élő lányokat futtató, kaposvári pár büntetését

Enyhítette kedden hozott jogerős ítéletével a gyermekotthonban élő, nevelésbe vett lányokat prostitúcióra kényszerítő, kaposvári párra első fokon kiszabott fegyházbüntetést a Pécsi Ítélőtábla.Az elsőrendű vádlott nő, aki maga is prostitúciós tevékenységet végzett és élettársa, a másodrendű vádlott két 18 év alatti és egy 14 alatti, nehéz sorsú lányt fogadott magához, akit rábírtak arra, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak - írta közleményében a bíróság.
   

A lányok a prostitúcióért kapott pénzt minden alkalommal átadták a vádlottaknak. Amikor jelezték, hogy nem akarják csinálni ezt a tevékenységet, a nő és a férfi megfélemlítéssel bírta rá őket annak folytatására. A Kaposvári Törvényszék február 10-én, első fokon társtettesként elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka miatt a nőt 11 év, a férfit mint többszörösen visszaesőt 14 év fegyházra ítélte, valamint 8 és 10 évre eltiltotta őket a közügyek gyakorlásától. Az ítélet szerint a nő legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése esetén, élettársa egyáltalán nem bocsátható feltételes szabadságra.
    

A vádlottak enyhítésért fellebbeztek. A táblabíróság az elsőrendű vádlott esetében 8 évre, a másodrendű vádlott esetében 12 év 6 hónapra enyhítette a szabadságvesztést, egyebekben a törvényszék ítéletét helybenhagyta. Az indoklás szerint az elsőfokú ítélet eltúlzottan súlyos volt, és nem vette figyelembe enyhítő körülményként az elsőrendű vádlott büntetlen előéletét, valamint a másodrendű vádlott beismerő vallomását.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Ittasan indult a kihallgatására

Ittasan indult a kihallgatására

A gödöllői rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 39 éves férfit.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

Egy hirdetőtábláig tartott a menekülés

A rendőrök elől menekülő férfit jobban lekötötte, hol járnak az üldözői, mint az, hogy mi van előtte: hátra nézett, közben nekiszaladt egy hirdetőtáblának.

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

Őrizetben szexuális erőszak és kifosztás miatt

A veszprémi rendőrök rövid időn belül elfogták a 49 éves férfit, kihallgatták és kezdeményezték a letartóztatását.

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később chat hanghívásban is beszélgetett.

Bárddal támadt az élettársára

Bárddal támadt az élettársára

A hajdú-bihari rendőrök emberölés kísérlete miatt vettek bűnügyi őrizetbe egy férfit.

http://ujhazak.com