Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le. Letartóztatásba került.A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Célkörözési Osztálya kiemelt hangsúlyt fektet a szexuális erőszakot megvalósító bűncselekmények miatt körözöttek felkutatására.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A rendőrség körözési toplistáján emiatt keresett emberek egyből a fejvadászok célkeresztjébe kerülnek, ahogy az az 53 éves férfi is, akit hozzátartozója sérelmére felfegyverkezve elkövetett garázdaság és szexuális erőszak miatt köröztek.

F. J. korábban, hasonló jellegű bűncselekmény miatt már közel egy évtizedet töltött rácsok mögött. Majd 2023 februárjában először felfegyverkezve elkövetett garázdaságot követett el volt feleségével szemben, ugyanezen év júliusában pedig felfegyverkezve elkövetett szexuális erőszakot. A nőt késsel tartotta sakkban és megölésével fenyegette.

Miután elfogták, és megindult vele szemben a büntetőeljárás, letartóztatásba került, amit később lakhelyelhagyási tilalomra változtattak át. Ügye azóta már bírósági szakban van. Idén március 24-én azonban ismeretlen helyre távozott, és azóta nem lehetett elérni. Ezt követően adott ki ellene elfogatóparancsot a Budapest Környéki Törvényszék. Majd szeptemberben felkerült a körözöttek top 50-es listájára is.   

Miután az NNI célkörözési nyomozói akcióba lendültek, adatgyűjtéseik során kiderítették, hogy a szökevény egy budapesti építkezésen dolgozhat. Azt is tudták, hogy lőfegyverrel rendelkezik, amit általában magánál hord. Így elfogására a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének segítségét kérték.

Az akciót október 5-én hajtották végre. F. J. kezén Budapest, XVIII. kerületében egy építkezési területen kattant a bilincs. Azóta már letartóztatásba került, és rácsok mögött várja, hogy ügyében ítélet szülessen. 

Ezen elfogással tovább gyarapodott azon ügyek száma, melyek során az NNI Célkörözési Osztályának munkatársai nők, illetve gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények szökésben lévő elkövetőit állították igazságszolgáltatás elé.

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

Ittasan balesetezett, majd sörözött tovább

A szombathelyi rendőrök fogták el azt az ittas férfit, aki miután gépkocsijával az árokba hajtott, folytatta a sörözést tovább.

Elhunyt Sir Patrick Stewart

Elhunyt Sir Patrick Stewart

86 éves korában távozott a közkedvelt színész.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi vasúti szerencsétlenségnek

Már legkevesebb 64 halottja van a spanyolországi Urda település közelében szerdán történt vasúti szerencsétlenségnek - közölte Emiliano García Page, Kasztília-La Mancha tartományi elnöke újságírónak nyilatkozva a baleset helyszínén.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

http://ujhazak.com