Érdekességek II. Erzsébet királynőről

Ezeket a dolgokat talán még nem tudod a múlt héten elhunyt brit uralkodóról.96 éves korában elhunyt II. Erzsébet királynő, akiről bár sok minden kiderült a hosszú uralkodása ideje alatt, mégis az alábbi tíz érdekességet talán még nem hallottad róla.

Uralkodó soha nem utazott még annyit, mint ő: II. Erzsébet királynő nemcsak az uralkodása hossza, hanem az utazás terén is rekorder, ugyanis rengetegszer járt a brit fennhatóság alá tartozó területeken, a korábbi gyarmatokon, és ezek mellett a világ több, mint 120 országában, köztük Magyarországon is. Az utolsó személyes látogatását 2015-ben tette Máltán.

Ugyan idős napjaiban már nem utazott, viszont szívesen használt videochatet, amin keresztül beszélt például a beiktatás előtt álló új-zélandi miniszterelnökkel.

Visszhangzott a palota, akkorákat nevetett a barátnőjével: Anne Kelly, a brit királynő személyi asszisztense a visszaemlékezésében azt értette az alatt, hogy II. Erzsébet „kilépett egy kis időre”, hogy barátnői találkozókat tartottak.

Kelly, aki egyszer kijelentett, hogy szeretne a királynővel megöregedni, elmondta, hogy mind ketten igazi nők, ezért mindent és bármit megbeszéltek, így például a sminktitkokat, hogy melyik ékszer melyik ruhával áll jól, de a rajongásig szeretett unokákról is szó esett, a palota pedig visszhangzott kettejük nevetésétől.

Erzsébet tizennyolc éves kora óta imádta a corgikat: II.

Erzsébet királynő a 18. születésnapjára kapta az első corgiját, aki a Susan nevet kapta, majd tőle származtak a későbbi kutyái. Néhány corgit tacskóval kereszteztek, így például Margaret hercegnő Pipkin névre hallgató kutyájával.

Ennek eredményeként jöttek létre a dorgik, akik ugyanúgy végigkísérték a brit királynő életét, ahogy a corgik, ugyanis több, mint harmincat tartott belőlük az élete során. Most azonban a cavalier, azaz a King Charles spánielek kora várható, ugyanis mivel ez a kutyafajta az új uralkodó nevét viseli, ezért valószínű, hogy hamarosan megnő a népszerűsége a britek körében.

Négy szócska árulkodott róla, hogy a viszonya megromlott Harry herceggel: Miután egy interjúban Harry herceg és Meghan Markle rasszizmussal vádolta meg a brit királyi családot, II. Erzsébet közleményt adott ki, amiben leszögezte, hogy a sussexi pár és gyermekeik mindig is szeretett családtagok maradnak.

Hozzátette, hogy: „some recollections may vary”, azaz a királyi család tagjai nem emlékezhetnek ugyanúgy bizonyos dolgokra, mint a pár. Ezzel burkoltan arra célzott, hogy szerinte nem elég valósághűek az interjúban elhangzott állítások.

Rajongott a táncért: II. Erzsébet királynő és a férje, Fülöp herceg is nagyon szerette a skót vidéki táncokat. A Balmorali kastélyukban évente megrendezték a Ghillies’ bált, amin részt vettek a kastély dolgozói, a szomszédok és a helyi közösség.

Utolsó napjaiban már rá volt írva, hogy betegséggel küzd: Szeptember 6-án, kedden készültek el az utolsó hivatalos fotók II. Erzsébet királynőről, aki akkor fogadta Liz Truss angol miniszterelnököt.

Sokaknak feltűnt, hogy a képeken a mosolygós királynő kezén egy lila folt látható, ami a perifériás keringési betegség tünete. Ennek legsúlyosabb következménye lehet a szívleállás. Az uralkodónő görnyedt tartásából csontritkulásra és arra lehetett következtetni, hogy nincs jól.

Remek volt a kémia az uralkodó és Donald Trump közt – legalábbis a volt elnök szerint: Donald Trump, korábbi amerikai elnök így emlékezett vissza II. Erzsébet királynőre, akiért rajongott:

„Kivételes asszony volt, soha nem követett el hibát. Az egész estét átbeszélgettük, amikor nála jártam. Sokkal több időt töltöttünk együtt, mint azt az emberek hitték. Nagyszerű volt a kémia közöttünk.”

Többek közt mentősofőrként is szolgált: A II. világháború idején vezetett mentőautót az akkor 19 éves II. Erzsébet királynő, aki akkoriban még így szolgálta a hazáját, tehát senki sem mondhatja, róla, hogy nem vette ki a részét az átlagemberek feladataiból.

Ha ételekről volt szó, nem szerette a királyi pompát: Több tekintetben is puritán asszonynak lehetett nevezni II. Erzsébet királynőt, így például az étkezésben is, ugyanis azt sem szerette túlbonyolítani.

Elsősorban a főtt húst szerette zöldségkörettel. Igaz, a hús időnként fácán vagy szarvas volt. Emellett kedvelte a Sunday Roastot, tehát a tipikus brit vasárnapi fogást, aminek alapja a steak és a sült burgonya. Desszertként főleg csokoládét, epret vagy barackot fogyasztott.

Egyszer még Lewis Hamiltont is helyretette: A Forma-1 hétszeres világbajnoka így emlékezett vissza II. Erzsébet királynőre:

„Ebédre hívott meg a palotába, ahol mellé ülhettem. Izgatottan vártam, hogy beszélhessek vele, de ő rendre utasított, hogy először a bal oldali szomszédommal beszélgessek, amíg ő a jobb oldalival fog, és majd idővel én is sorra kerülök. Rendívül aranyos hölgy volt, akivel zenéről beszélgettünk, és arról, hogy mit csinál hétvégente.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

Kirabolta nagyapját

Kirabolta nagyapját

Szenteste napján késsel fenyegette idős nagypapáját egy tiszajenei férfi és pénzt követelt tőle, végül 300 ezer forinttal távozott a házából.

http://ujhazak.com